Zsíros állással csábítottak nőket Angliába: prostituáltként végezték

2017. február 5. 12:06

A BBC péntek esti beszámolója szerint a háromtagú társaság - két férfi és egy nő - 2015 decemberében három fiatal nőt csalt Angliába legális állások ígéretével, majd elvették úti okmányaikat és fenyegetésekkel arra kényszerítették őket, hogy prostituáltként dolgozzanak. Az emberrablók és áldozataik is magyarok.

A manchesteri koronabíróságon lezajlott büntetőper tárgyalásán elhangzott, hogy az embercsempészek áldozatai - akik közül a legfiatalabb 19, a legidősebb 24 éves volt - szegény környezetből érkeztek, és nem vagy alig beszéltek angolul. Naponta akár tíz férfit is fogadniuk kellett, keresetükből ugyanakkor semmit sem láttak, azt a bűnszervezet tagjai teljes egészében italra, kábítószerekre és szerencsejátékra költötték.

A manchesteri bíróság L. Andrásra 13 év hét hónap, O. Jenőnére nyolc év öt hónap, P. Lászlóra három és fél év börtönbüntetést rótt ki.

Hasonló bűncselekményekért korábban is elítéltek magyarokat Angliában. Két és fél éve egy londoni bíróság három magyar állampolgárra három és tíz év közötti börtönbüntetést szabott ki, mivel egy nagyobb bűnszövetkezet tagjaiként szintén magyar nőket csaltak állásígéretekkel Angliába, ahol prostitúcióra kényszerítették őket.

Néhány hónappal korábban a dél-angliai Brightonban ugyanilyen bűncselekmény miatt négy magyar embercsempészt négy és hat év közötti szabadságvesztésre ítélt a helyi bíróság.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem