13 °C Budapest

Vasárnapi munka? Van, ahol háromszoros bér üti a melósok markát

2016. szeptember 28. 05:33

Boltosok ezrei várták az őszt, hogy végre érdemben is foglalkozzon a vasárnapi bérpótlék kérdésével a kormány. A boltzár eltörlése óta a vasárnapi bérpótlék 100-ról visszacsökkent 50 százalékra. Jelenleg több előterjesztés hever a kabinet előtt, de döntés még nem született arról, hogy miként alakítják majd át a bérpótlék rendszerét. Utánajártunk, külföldön hogy díjazzák a vasárnapi munkavégzést.

Az őszi ülésszakban a kiskereskedelmi munkavégzés szabályozását is a parlament elé terjesztik, Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője májusban bejelentette, hogy szeptemberben rendezik a kereskedelmi dolgozók vasárnapi újranyitás miatt kialakult helyzetét. Azóta már több lehetséges forgatókönyv is napvilágra került: többek között 100, 150 és 200 százalékos pótlékot is emlegettek már.

A Pénzcentrum számolt be először a sávos bérpótlék lehetőségéről, miszerint a fix vasárnapi pótlék emelése helyett sávos rendszert vezetnének be: délig 100 százalékos pótlék járna, majd kétóránként emelkedne a pótlék mértéke. Mindez igen komoly érvágás lenne a kiskereskedéseknek, valószínűleg a többség inkább becsukja a boltot a hét utolsó napján.

Körbe kérdeztünk néhány európai ország statisztikai szervét arról, náluk hogyan szabályozzák a vasárnapi munkavállalást, illetve mekkora bérpótlékot kapnak érte a munkavállalók. Ahonnan nem kaptunk hivatalos választ, az adott ország állampolgárait, vagy kint dolgozó magyarokat kérdeztünk.

A németek már túl vannak ezen

A németekhez képest a magyar boltzár-mizéria igazán semmiség. Németországban a boltok nyitva tartását először 1956-ban korlátozta szövetségi törvény, majd hosszas módosítgatást követően a szövetségi kormány átadta a 16 tartományi kormánynak a szabályozást - tudta meg a Pénzcentrum a németországi Europe Direct Information Centre-től. 

Politikusok, üzlettulajdonosok, érdekképviseletek és egyházak feszültek egymásnak évekig - és teszik ezt még ma is, mire kialakult a jelenlegi helyzet. Így most 8 tartomány (köztük például Berlin, Hamburg) hétfőtől szombatig nem korlátozza a boltok nyitva tartását, 4 tartományban hétfőtől péntekig nincs korlátozás, 2-ben az üzletek nem nyithat ki reggel 6 óra előtt és lekésőbb 22 óráig lehet nyitva hétfőtől szombatig.

És évente csak néhány (tartományonként eltérő) vasárnapon lehetnek nyitva az üzletek. A turisztikai régiók ezek alól viszont kivételt képeznek, ott minden vasárnap nyitva lehetnek az üzletek.

Kiegészítő pótlék jár túlóráért, vasárnapi és munkaszüneti napi, valamint éjszakai munkáért.

Ezek mértékéről viszont nincs egységes megállapodás, munkáltatótól és iparágtól is függ. Általában az 50 százalékos vasárnapi bérpótlék az elterjedt, de persze vannak ahol ennél magasabb összeget adnak. Több helyen szombati munkavégzésért is jár bérpótlék, illetve a túlóra díjával megegyező magasabb órabér. Mindez azonban nincs központilag szabályozva.

Ugyanolyan nap a vasárnap is

Anglia egy igazi fogyasztói társadalom: a kereskedelemben és a vendéglátásban dolgozóknak ugyan olyan nap a vasárnap, mint bármely másik. Hetente általában egy, legfeljebb két szabadnappal számolhatnak. Viszont hétköznap esténként 18 óra körül, vasárnap pedig 16 órakor bezárnak az üzletek. A fizetéseket illetően viszont korrektek, szigorúan veszik a túlórákat, és a munkavédelemre óriási hangsúlyt fektetnek, mert hatalmas bírságot kapnak a cégek, ahol hiányosságot találnak a hatóságok.

Az üzletek és a boltok nyitva tartását a tulajdonosok döntik el, nincs semmilyen központi korlátozás Csehországban.

Azok a munkavállalók, akik hétvégén (szombaton és vasárnap) dolgoznak 25 százalékkal kapnak magasabb fizetést, mint a hétköznapokon - tudta meg a Pénzcentrum a cseh Europe Direct Information Centre-től.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A szlovákok is egyformán kezelik a szombati és a vasárnapi munkavégzést. Ha hétvégén, vagy ünnepnapon dolgozik a munkavállaló, 50 százalékos bérpótlék jár neki.

A portugálok nem bonyolítják túl

Portugáliában nyitva vannak a szupermarketek a hét utolsó napján is annak ellenére, hogy az a kötelező pihenőnap - tudta meg a Pénzcentrum a portugál Europe Direct Information Centre-től. A vasárnapi bérpótlék egységesen 100 százalék. Ez viszont nem csak a kereskedelemben dolgozókat illeti meg, hanem minden munkavállalót.

Svédországban mindenkinek jár bérpótlék, aki vasárnap dolgozik, azt viszont a cégek határozzák meg, hogy ennek mekkora az összege. 

A "jobb helyeken" akár az órabér háromszorosát is kifizetik a hét utolsó munkanapján.

A legtöbb helyen viszont csak a piros betűs ünnepeken adnak ilyen magas órabért, a vasárnapi munkáért általában 150 százalékos bérpótlék jár.

Szerbiában a plusz pénz csak álom

Több, vajdasági szerb állampolgárt kérdeztünk arról, hogy a vasárnapi munkáért mennyi pluszt pénzt kapnak. Már a kérdést is kinevették. Mindketten szerb üzletlánc alkalmazottai, és elmondásuk szerint a túlórákat sem fizetik ki nekik, és általában az emberek örülnek annak, ha egyáltalán bejelentik őket a munkahelyükön, hétvégi és éjszakai pótlékról, vagy bármilyen juttatásról csak ábrándoznak.

A fenti, nemzetközi példákból jól látszik, hogy nem csak Magyarországon jelent nehézséget és megoldásra váró problémát a vasárnapi munkavégzés. A magyar dolgozók vasárnapi bérpótléka pedig teljesen átlagosnak mondható európai viszonylatban.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem