13 °C Budapest

TOP10: ezek most a legnépszerűbb OKJ-s képzések

2017. március 11. 17:01

Továbbra is a társadalombiztosítási ügyintéző képzés a legnépszerűbb. Egy felmérés szerint tavaly sem csökkent az érdeklődés a szakképzések iránt, nőtt viszont a főiskolai végzettséggel jelentkezők aránya. A listát továbbra is a pénzügyi képzések uralják, ugyanakkor 2015-höz képest jelentős változások történtek a Top10-ben.

A felnőttképzéssel foglalkozó Perfekt Zrt. évről-évre összeállítja a legnépszerűbb OKJ-s Képzések Toplistáját. A legfrissebb rangsorból kiderül, hogy 2016-ban is a pénzügyi képzésekre jelentkeztek a legtöbben, valamint megugrott az érdeklődés a sportedzői OKJ iránt, és a targoncavezetői képzés is bekerült a top 10-be.

Az OKJ-s Képzések Toplistáját idén is a pénzügyi képzések vezetik, a dobogóról azonban lecsúszott a tavalyi második legnépszerűbb, a vállalkozási mérlegképes könyvelő képzés, helyet adva ezzel a bérügyintézői és pénzügyi-számviteli ügyintéző OKJ-nek.

Az ügyintézői képzések mellett sokan jelentkeztek könyvelőnek is, megtartotta pozícióját az IFRS mérlegképes könyvelő OKJ, és továbbra is helye van az első tízben az államháztartási mérlegképes könyvelőnek, valamint visszatért az élvonalba az adótanácsadó képzés, kiszorítva ezzel a tavaly 10. helyen szereplő emelőgépkezelő OKJ-t.

Bár a felnőttképzésben résztvevők kétharmada továbbra is a 25-44 éves korcsoportból kerül ki, a korábbi évhez képest érzékelhetően többen jelentkeztek a képzésekre a 15-24 éves korosztályból. Érdekes tendencia továbbá, hogy a második leggyakoribb végzettség, amellyel OKJ-s képzésre jelentkeznek, a főiskola lett.

Egyre többen választják pályamódosítás céljából is ezeket a rugalmas képzési időben elvégezhető, gyakorlatorientált képzéseket

- állítja Tóth Réka, a Perfekt Zrt. oktatási szakértője.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A pénzügyi képzések különösen népszerűek a jelentkezők körében, ami nem véletlen, hiszen ezek a tanfolyamok jó elhelyezkedési lehetőségeket, és átlagon felüli keresetet kínálnak a munkaerőpiacon. Az országos hálózattal rendelkező cég adatai szerint régiónként eltérő, hogy mely szakmák iránt a legnagyobb a kereslet, ezért mielőtt jelentkeznénk, érdemes helyben érdeklődni, hogy a lehető legjobb elhelyezkedési esélyekkel vágjunk bele a tanulásba.

A szakértő azt is elmondta, hogy tavalyhoz képest csökkent az 1-2 hónap alatt elvégezhető képzések iránti érdeklődés, egyre többen jelentkeznek az 5 hónapnál hosszabb képzési idővel rendelkező tanfolyamokra, melyből arra következtethetünk, hogy az OKJ-s képzés sokak számára válik a felsőoktatás tényleges alternatívájává.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem