16 °C Budapest

Tömeges leépítés: minden tizedik dolgozóját elbocsátja a Telenor

2017. február 20. 16:00

Közel minden tizedik dolgozójától megválik a Telenor Magyarország, a leépítés az üzletekben vagy az ügyfélszolgálatokon dolgozókat, a lakossági vagy vállalati ügyfelekkel közvetlenül foglalkozókat nem érinti.

Tavaly augusztusban a Telenor Csoport új vezérigazgatót nevezett ki a magyarországi operáció élére, Cristopher Laskát Alexandra Reich váltotta, ő tavaly októbertől a Telenor Magyarország vezérigazgatója. Arra sokan számítottak, hogy az új vezető markáns lépéseket tesz majd a Telenor magyarországi operációjának átalakítására, és Reich egy idén januári háttérbeszélgetésen is azt mondta, hogy szeretné, ha a Telenor nem csak reagálna az üzleti kihívásokra, hanem proaktív lenne, most úgy tűnik,

az első lépések egyikeként az új vezető nagyszabású szervezeti átalakítást hajt végre, amelynek egyik központi eleme a Telenor magyarországi alkalmazotti létszámának a csökkentése lesz.

A Portfolio több forrásból is úgy értesült, hogy csoportos létszámcsökkentést hajt végre Magyarországon a Telenor, a vállalat 100-120 főt bocsáthat el, és mivel a legutóbbi ismert alkalmazotti létszám 1059 fő, a leépítés a dolgozók 9,4-11,3 százalékát érintheti.

A létszámleépítést nem fűnyíró elven hajtják végre, az egyes részlegeket nem egyenlő mértékben érinti, a Telenor üzleteiben vagy az ügyfélszolgálatokon dolgozókat, a lakossági vagy vállalati ügyfelekkel közvetlenül foglalkozókat nem érinti, viszont a támogató területeken (pénzügy, marketing, IT) dolgozók közül többeket elbocsátanak.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. március 29. 10:30
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem