16 °C Budapest

Többezer magyar melóst keresnek: 350 ezres fizetés, érettségit sem kérnek

Pénzcentrum
2016. augusztus 16. 05:30

Hatalmas beruházásokat jelentettek be az elmúlt időszakban a magyar járműiparban. Minden adott ahhoz, hogy dübörögjön a szektor, csak épp a munkaerő hiányzik. Közben a szomszédban négyszeres a túljelentkezés hasonló pozíciókra. Szakembereket kérdeztünk arról, mi vezetett a hiányhoz, és mi lehet a megoldás.

Idén már 2,3 milliárd euró (kb. 713 milliárd forint) értékű beruházásról, és 41 projektről hozott döntés a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA). És csakúgy, mint tavaly, 2016-ban is a járműipari beruházások dominálnak (16 projekt), ez a szegmens fedi le a tőke és a létrehozott munkahelyek kétharmadát.

A 2015-16-ban megvalósult, folyamatban lévő, vagy bejelentett 20 legfontosabb autóipari beruházással több mint 10 ezer új munkahely jön létre.

Legutóbb, július végén a Mercedes-gyár jelentett be, hogy egy három üzemcsarnokból álló gyárat épít Kecskeméten, és ebben az új egységben a karosszériagyártásra alkalmas gépsorok mellett fényező- és összeszerelő üzemet létesít. A 300 milliárd forintos beruházás várhatóan 2500 új munkahelyet teremt majd a magyaroknak.

Mindez első ránézésre nagyon jól hangzik. A probléma csupán az, hogy a járműgyártás jelenleg is nagy munkaerőhiánnyal küzd. Az is nehezíti a helyzetet, hogy már nem a szlovákok ingáznak át a győri ipari parkba dolgozni, hanem a győriek járnak át a pozsonyi régióba, például a Volkswagen-gyárba. Jelenleg 116,7 ezer magyarországi lakos dolgozik külföldi telephelyen, és csak az előző negyedévben majd 9 ezren "vándoroltak ki" a magyar munkaerőpiacról - értesült az Index.

És amíg a magyar piac vergődik, a Szlovákiába költöző Jaguar gyárnál négyszeres a túljelentkezés.

Ha nincs dolgozó, nincs befektetés

Olyan súlyos a munkaerőhiány ma Magyarországon, hogy nemrég egy autóipari befektetést is elbuktunk miatta. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Figyelőnek elmondta: 

egyes lehetőségektől azért esünk el, mert nem tudunk kellő számú munkaerőt biztosítani. 

Ez persze nem azt jelenti, hogy elfogyott a magyar dolgozó, mivel jelenleg 230 ezer munkanélküli van az országban, és 50 ezer betöltetlen állás.

Óriásit ugrott a kereslet

"Az elmúlt három évben jelentős változás, hogy az online állásportálokon megjelenő hirdetések közel megháromszorozódtak, a gazdaságilag aktív népesség létszáma viszont stagnál, tehát nincs megfelelő merítés" - mondta Sámson Dorottya, a Profession toborzási üzletágvezetője. Hozzátette: 

azért nem fedi egymást a kereslet és a kínálat a munkaerőpiacon, mert nem azzal a tudással és készségekkel rendelkeznek az elérhető munkavállalók, mint amiket a cégek keresnek, illetve a területi különbségek is közrejátszanak.

Az ország nyugati részén nincs elég a megfelelő munkavállalóból, és az itt élők szívesen ingáznak külföldi munkahelyre is. A keleti országrész lakosai viszont nehezebben mozdulnak el, ennek az egyik legfőbb oka: ha eladják a lakásukat, annak az árából nyugaton nem tudnak venni másikat.

Mindenki őket keresi

A szakember szerint a gyártószektorban a "kékgalléros" szint, az operátori pozíciók betöltése a legproblémásabb. A termelés bővítésénél hatalmas szükség van rájuk, és jelenleg nagy a kereslet is irántuk. Az említett pozíciókhoz akár a 8 általános iskolai végzettség is elegendő, és pótlékokkal együtt bruttó 350 ezer forintot is kereshetnek. A munkáltatók lakhatási támogatással, betanulási tréningekkel, és juttatásokkal próbálják bevonzani a dolgozókat.

A karbantartókra is egyre nagyobb szükség van, hiszen sok vállalat a munkaerőhiányt automatizálással próbálja megoldani, ezért a gépek karbantartása egyre hangsúlyosabb. Ezekre a munkakörökre elsődlegesen gépészeket és villamosmérnököket keresnek.

A fenti pozíciók mellett folyamatfejlesztőkre is óriási a kereslet, főleg bővítések idején. Ők nyelvet beszélő felsőfokú végzettséggel rendelkező szakemberek, akik a gyártást alakítják ki, a gépek elrendezésétől kezdve a teljesítményük optimalizálásáig mindennel foglalkoznak. Mellettük még minőségügyi mérnökökre is nagy szükség lenne - tudtuk meg a toborzási üzletágvezetőtől.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a fenti pozíciókon bruttó 450-750 ezer forintot lehet keresni, és ez, még nem vezetői szintű munkakör.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Mercedes 2018 körül kezd majd munkaerőt keresni az új gyárba - értesült a Világgazdaság. A Magyar Gépjárműipari Szövetség (MGSZ) főtitkára, Kilián Csaba a lapnak azt mondta, a Mercedest is aggasztja a munkaerőhiány, és arra számítanak, hogy nem lesz könnyű két-három éven belül megfelelően képzett szakembereket találni. A béreken is meglátszik, hogy nagy harc dúl az autógyártók között a munkavállalókért: 10-20 százalékos béremelés sem volt ritka az elmúlt években.

A bérek mellett az egyéb juttatásokkal is próbálják magukhoz csalogatni a dolgozókat: a Mercedes például egy éve saját óvodás és bölcsődét is nyitott Kecskeméten, és felújított, kedvezményesen bérelhető lakásokat biztosított 40 munkavállalójának. És bővíteni akarja az ilyen lakások számát.

Munkaerő-piaci kérdéseinkkel megkerestük az ország két nagy autógyárát is, de a cikk megjelenéséig nem kaptunk választ tőlük. Az egyik legnagyobb autóipari beszállító, a Luk Savaria Kuplunggyártó Kft. viszont fontos adatokat osztott meg velünk. A szombathelyi gyár háromezer munkavállalót alkalmaz, és - mint a szektor minden szereplője - folyamatosan küzd a munkaerőhiánnyal. Vas megyében 2,8 százalékos a munkanélküliségi ráta, ami nagyjából teljes foglalkoztatottságnak számít, és azt jelenti, hogy kiürült a munkaerőpiac.

Vállalatunk folyamatosan növekszik, bővül és a munkaerőhiány minket is érint. A fizikai munkaköröket illetően szerelő, gépi forgácsoló, karbantartó, szerszámkészítő és anyagmozgató szakmákban van hiány. Legmarkánsabban a mi cégünknek a tanműhelyünk nyújt segítséget: évente 20 gépi forgácsoló diákot képzünk, eddig közel 140 fő végzett nálunk" 

- mondta a Pénzcentrumnak Kenyeresné Vörös Rita, az Luk Savaria Kuplunggyártó Kft. személyügyi vezetője. 

A tanműhely gépi forgácsoló képzéssel indult 2005-ben, 2012 óta mechatronikai technikusokat is képeznek, 2014-től pedig automatikai technikusokat. A végzett diákoknak álláslehetőséget is ajánlanak. A kétéves képzések résztvevőivel tanuló-, és tanulmányi szerződést kötnek, és a törvényileg meghatározott kompenzációkon felül (tanulószerződés keretében a minimálbér 18-20 százaléka, tanulmányi szerződésnél akár 50 ezer forintos ösztöndíj) számos juttatást is kapnak: étkezési támogatás, ingyenes buszjárat, vásárlási kedvezmény, további képzések, stb.

Nem csak a fiatal mérnök kell

A fizetéseket illetően pontos adatokat nem kaptunk kérdésünkre, de Vas megyében a piaci átlag feletti bérezést és juttatási rendszert adnak a munkavállalóknak. Éves bónuszt, albérlet támogatást, ingyenes nyelvtanulási, sportolási és kulturális lehetőségeket is biztosítanak a kedvezményes étkezés mellett. Öt városból térítésmentes buszjáratokat működtet a vállalat.

A szombathelyi cég mérnökhiánnyal is küzd, főként folyamatmérnökökre lenne szükség a termelésben, valamint minőségbiztosítási mérnökökre. A vállalat egyik kezdeményezője és alapítója a helyi gépészmérnök duális képzésnek, jelenleg 16 hallgatójuk van. 

A pályakezdők felé is nyitottak, ugyanakkor próbálják tartani az arányokat, hiszen a tapasztalt kollégákra is szükség van.

A fentiek mellett informatikusokat, logisztikusokat, HR-es és gazdasági szakembereket is keresnek.

Az Opten céginformáció adataiból az is látszik, hogy alapvetően az a legnagyobb gond a hazai járműiparban, hogy ezt a dinamikus fejlődést és bővülést nem tudja követni a munkaerőpiac. Idén augusztusban már 20 százalékkal többen dolgoznak a szektorban, mint 5 éve, mégis állandó a hiány. 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm