12 °C Budapest

Több támogatást is kaphatnak jövőre az egyszülős családok

MTI
2016. december 22. 18:03

A kormány támogatja az egyszülős családokat, nem elítélni, hanem segíteni kell az ilyen családokat és az egy szülő által nevelt gyermekeket - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Az államtitkár kiemelte: ennek érdekében egy törvénymódosításnak köszönhetően január 1-jétől a bölcsődei felvételkor az egyszülős családok előnyt élveznek. Ha a gyermekét vagy gyermekeit egyedül nevelő szülő dolgozik vagy el akar helyezkedni, előnyt élvez majd - mutatott rá.

Novák Katalin egy másik fontos döntésként jelölte meg, hogy félmilliárd forint támogatást nyújtanak egy egyszülős családokat támogató budapesti központ létrehozásához. Az államtitkár közölte: Magyarországon körülbelül 300 ezer egyszülős család van, és több mint félmillió gyermek él ilyen családban. Nekik is segíteni kell, hiszen sokan nem önhibájukból kerülnek ilyen helyzetbe - vélekedett.

Az egyszülős családok "Magyarország legnagyobb kisebbsége", ők nem választották ezt a helyzetet, hanem így alakult az életük. A gyermeküket egyedül nevelőknek két szülő helyett kell helytállniuk

- fogalmazott. Nagy Anna, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány elnöke.

Úgy vélte, a mostani támogatás valódi áttörést jelent, és fontos jelzés, hogy a gyermeküket egyedül nevelők végre megkülönböztetett figyelmet, elismerést kapnak. A támogatás egyúttal gyakorlati segítség is, és

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
azok kaphatnak majd az új központban személyre szabott segítséget, akik gyakran érezhették, hogy nem nagyon figyel rájuk senki.

Nagy Anna szerint bár 2005-ben kis alapítványként kezdték, nagyon sok családról van szó, így ha valódi segítséget akarnak nyújtani nekik, "szintet kell lépni", és ezt segíti a most kapott támogatás. Már keresik a megfelelő helyszínt, és a jövő év közepére állhat fel a központ, ahol mások mellett jogászok, családsegítők, pszichológusok, szakemberek segítik majd az egyszülős családokat - közölte.

Címlapkép forrása: Getty Images Hungary

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem