11 °C Budapest

Több, mint 5 százalékkal nőtt a kereset a magánszektorban

Pénzcentrum
2014. április 18. 16:34

Februárban 1,7 százalékkal voltak magasabbak a bruttó átlagkeresetek a Magyarországon az egy évvel korábbinál, közfoglalkoztatottak nélkül pedig 6,9 százalékkal - derül ki a KSH friss jelentéséből. A közfoglalkoztatás megemelkedett súlya továbbra is erősen lehúzza az átlagkereseteket, februárban 200 ezer felett volt a közmunkások száma.

A nemzetgazdasági adatokon belül a versenyszférában a bruttó átlagkereset februárban 240 ezer forint volt, 5,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Ami a versenyszféra foglalkoztatottságát illeti, tartja magát a tavalyi év második fele óta megemelkedett létszám, így közfoglalkoztatottak nélkül számítva a versenyszférában 2 százalékkal volt magasabb az alkalmazott létszám, mint egy évvel korábban.

A legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál a bruttó átlagkeresetek 5,2 százalékkal, közfoglalkoztatottak nélkül 5,9 százalékkal emelkedtek. A vállalkozásokhoz is jutott ugyanis a közfoglalkoztatottakból, a legalább öt főt foglalkoztatóknál februárban 14 ezren voltak a KSH szerint közmunkások. A rendszeres keresetek emelkedése 4,6 százalékos volt. A bérdinamika továbbra is inkább visszafogottnak mondható, miközben a nem rendszeres, azaz bónusz, jutalom jellegű kifizetéseknél kétszámjegyű emelkedést látunk éves alapon.

A legalább öt főt foglalkoztató vállalkozások létszámadatait a kereseti adatok mellett gyűjti a KSH, eltérő mintán, eltérő módszertannal készül, mint a fő számnak tekintett foglalkoztatási és munkanélküliségi statisztikák, ugyanakkor előbbi jobban leköveti a gazdasági helyzet alakulását.

Míg eddig inkább a közfoglalkoztatáshoz és a külföldön dolgozók egy részének statisztikai beszámításához volt köthető a foglalkoztatás új csúcsokra való emelkedése, több jel is arra mutat, hogy a versenyszféra is megmozdult valami. A Foglalkoztatási Szolgálat által közzétett új állások száma is növekedni kezdett, 2009 óta nem volt például egy hónap alatt annyi bejelentett új állás, mint például márciusban.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A vállalkozásoknál az alkalmazotti létszám a tavalyi év második felében indult mérsékelt emelkedésnek, ez a növekedési ütem azóta is tartja magát, így februárban az előző év azonos időszakához képest (közfoglalkoztatottak nélkül) 2 százalékkal magasabb a létszámuk. Ugyanakkor továbbra is igen messze van a válság előtti szinttől.

A közfoglalkoztatás súlya persze továbbra is igen nagy. A mostani adatok szerint februárban 200,3 ezren voltak közfoglalkoztatottak, 172 ezren a közszférába, 14 ezren a versenyszférába, 13 ezren a nonprofit szektorhoz tartoztak a statisztika szerint. A korábbiaknál is magasabb lett egyébként a teljes időben foglalkoztatott közmunkások aránya, 98%. A közfoglalkoztatottak bruttó átlagkeresete 77 700 forint volt februárban.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm