13 °C Budapest

Tízezreket kaphatnak ajándékba a magyar családok augusztusban

Pénzcentrum
2015. július 29. 06:03

Akár harmincezer forintos iskolakezdési támogatást is kaphatnak azok a szülők, akiknek gyermeke közoktatásban tanul. Az utalvány formájában kapott támogatásból tankönyvet, taneszközt és ruhát lehet vásárolni.

Az iskolakezdés a gyermekes családok számára rengeteg kiadással jár. Elég csak az iskolatáskára, a tolltartóra, vagy a tornafelszerelésre gondolni. Természetesen vannak dolgok, amiket az előző évből tovább hozhat a gyermek, de a füzetekből és tankönyvekből minden évben újat kell vásárolni. A füzetek árai idén 45 forinttól 300 forintig terjednek. A legdrágább tételnek pedig az iskolatáska számít, darabja 7 -8 ezer forinttól indul, de találni 36 ezer forintért is táskát.

Egyes felmérések szerint idén az iskolakezdés gyermekenként legalább 30-40 ezer forintba kerül.

Iskolakezdési támogatás

Idén is igényelhetünk munkáltatónktól adómentes iskolakezdési támogatást. Az igénylési feltételek közé tartozik, hogy gyermekünk közoktatásban tanuljon, azaz általános iskolába vagy középiskolába járjon. A feltételeknek eleget tevő szülőknek adhat a munkáltató ilyen jellegű juttatást. A támogatás mértékét a munkáltató szabja meg, és arról is ő dönt, hogy ezt a támogatást gyermekenként vagy csak szülőnként adja.

A maximálisan adható összeg idén a minimálbér 30 százaléka, vagyis 31 500 forint.

A családi pótlékra jogosult szülő és a vele egy háztartásban élő házastársa is igényelheti a támogatást. Így akár mindkét (esetenként nem vérszerinti) szülő is kérheti munkáltatójától az iskolakezdési támogatást, ezért annak összege gyermekenként akár 63 000 forintra is rúghat.

Mit vásárolhatunk belőle?

  • tankönyvet

  • taneszközt

  • ruhákat
Mivel a támogatás összege nem korhoz, hanem családi pótlékhoz kötött ezért akár az is előfordulhat, hogy bár az idősebb gyermek még középiskolában tanul, de családi pótlékra már nem jogosult, hiszen betöltötte 20. életévét, így ebben az esetben számára nem igényelhető az iskolakezdési támogatás.

A támogatás igényléséhez egyetlen nyilatkozat kitöltésre van szükség, amit a munkáltatóhoz kell eljuttatni, ez alapján pedig az adóhatóság ellenőrizheti jogosultságunkat. Fontos tudni, hogy a támogatást utalvány formájában kapjuk meg, ami lehet papíralapú vagy elektronikus utalvány is. A boltban pedig fizetésnél tudjuk felhasználni. Nem minden üzletben kötelesek elfogadni az utalványt, ez attól függ, hogy az utalvány kibocsátója milyen bolttal szerződött.

Általában a hipermarketekben, könyvesboltokban, írószerboltokban és ruházati boltokban van lehetőség fizetni az utalvánnyal

- válaszolta a Pénzcentrum megkeresésére Fata László, cafetéria szakértő.

Mindig érdeklődjünk az adott üzletben vásárlás előtt, hogy elfogadják-e az általunk használni kívánt utalványt, vagy amint kézbe vettük ellenőrizzük rajta az elfogadóhelyek listáját, esetleg az utalvány hátulján megjelölt honlapon tájékozódjunk.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Meddig használató?

A törvény szerint az igénylésünket legfeljebb 60 nappal a tanév első napja előtt lehet benyújtani és a kapott utalványokat az adott naptári év utolsó napjáig használhatjuk fel.

A támogatás nem kötelező

Az eddigi években a maximális támogatási összeget, közel 30 ezer forint értékű támogatás kaptak a Semmelweis Egyetem Klinikáján dolgozók, ám az idei évben az egy gyermekes családok mindössze 5000 forintot, a kétgyermekes családok 10 000 forintot, míg a több gyermekesek 27 000 forintos támogatást kapnak - derült ki az RTL Klub kedd esti híradójából.

Az egyetem közleményében azt válaszolta, hogy szűkös költségvetésük miatt döntöttek az iskolakezdési támogatás csökkentése mellett. Azt is hozzátették, hogy több más felsőoktatási intézménnyel ellentétben - sikerült iskolakezdési támogatást adni még az egygyermekes családoknak is.

>>> Lájkold a Pénzcentrum Facebook-oldalát, és nem maradsz le semmiről!

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm