14 °C Budapest

Tavaly egy kisvárosnyi gyermek tűnt el

MTI
2016. május 25. 13:03

Tavaly egy kisvárosnyi gyerek eltűnését jelentették a rendőrségnek - hívta fel a figyelmet az eltűnt gyermekek világnapjához kapcsolódó Ezer Lámpás Éjszakája programot szervező cég  közleményében.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Hermon körözési nyilvántartási rendszere szerint 16 429 14-18 éves fiatal eltűnésével összefüggésben rendeltek el nyomozást, míg a 14 év alattiaknál 2850 esetben kellett mozgósítani a nyomozó hatóságot. Összességében 19 279 körözést indítottak el a rendőrök tavaly a 18 évnél fiatalabbak eltűnésével kapcsolatban.

Jelenleg több mint 4 ezer kiskorút nem találnak a szülők és a hozzátartozók.

Az eltűnt gyermekek világnapja május 25., ehhez kapcsolódóan vasárnap hatodik alkalommal rendezik meg az Ezer Lámpás Éjszakája programsorozatot. A kampányban 13 város vesz részt, minden helyszínen jótékonysági koncertekkel, családi és gyerekprogramokkal, valamint bűnmegelőzési tanácsadással hívják fel a figyelmet a csellengés veszélyeire.

A vasárnapi programokon több mint hatvan együttes és énekes vállal szerepet, a társadalmi célú rendezvényen többek közt olyan fellépők állnak majd színpadra, mint Curtis, Radics Gigi, a Holdviola, Nagy Feró és a Beatrice, a Sugarloaf, a Ladánybene 27, a Belmondo, ByeAlex és a Slepp.
Az eseményen 12 ezer világító lufit engednek a magasba, így szeretnék jelezni, hogy minden gyereket hazavárnak.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm