13 °C Budapest

Összehúzzák a nadrágszíjat a bankok

2014. december 19. 09:01

Újabb ötszázzal csökkent az idén az átlagos állományi létszám a hitelintézeti szektorban: a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint szeptember végén valamivel több mint 38 ezren dolgoztak a bankoknál és szövetkezeti hitelintézeteknél - írja a Világgazdaság.

A nagyjából 1,3 százalékos kilenchavi csökkenés a lap szerint nem nevezhető drámai mértékűnek, ám az elmúlt öt évben szinte folyamatosan apadt az alkalmazottak száma, és majdnem kétezer ember tűnt el a rendszerből. Az egyes pénzügyi szolgáltatókat nem érintette egyformán a lészámcsökkenés, sőt, vannak területek, ahol pont ellentétes irányú folyamatok zajlanak.

A legnagyobb vesztes a szövetkezeti hitelintézeti szektor, ahol csak az idén 580-nal csökkent a dolgozói létszám, így hétezer alá esett. A lap megjegyzi, hogy 2009 végén még majdnem 8600-an dolgoztak a szövetkezeti hitelintézeteknél, a létszám ez idő alatt majdnem ötödével csökkent, amiben szerepet játszhatott a szektorban végbement koncentráció, illetve egyes szereplők eltűnése is.

A nagybankoknál hozzávetőlegesen 25 200 ember dolgozott a harmadik negyedévben, ami 560 fős csökkenés az előző év végéhez viszonyítva. 2009-ben még majdnem 27 ezren dolgoztak a legnagyobb szereplőknél, így itt is nagyon jelentős, 6,5 százalékos az öt évre visszatekintő létszámcsökkenés - írta a lap.

A kis- és közepes szereplőknél, és a szakosított hitelintézeteknél ugyanakkor folyamatos volt a létszám emelkedése: utóbbiaknál a harmadik negyedévben majdnem 90 alkalmazottal dolgozott több, mint a múlt év végén, ami a 700 környéki létszám tükrében nem kis fejlődés.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm