12 °C Budapest

Ők járnak legrosszabbul, ha rövidül a nyári szünet

Pénzcentrum
2015. június 26. 05:50

A szakiskolai tanulók és a pedagógusok mindenképp szívnának, ha valóban lerövidítenék a nyári szünetet. A köznevelésügyi államtitkár múlt heti felvetése számos újítást hozna, kérdés, vajon készen állnak-e rá például az oktatási intézmények.

Sokszor, sokféleképpen elemzett és emlegetett probléma a gyerekek nyári napközbeni elhelyezése. A legtöbb tábor méregdrága, és nagyon kevesen engedhetik meg maguknak, hogy akár egy hétre is befizessék a gyereket. Pedig az is még csak egyetlen hét a két és fél hónapból. A nagyszülőket aligha lehet a végtelenségig kizsigerelni, az önkormányzatoknak pedig nem minden esetben sikerül megoldaniuk a kötelező gyerek-felügyeletet.

Bizonyos szempontból erre a problémára segítene megoldást találni a köznevelési államtitkár felvetése, miszerint

a nyári szünetet rövidítsék le, az őszi, téli illetve tavaszi szünetek pedig kapjanak plusz napokat.

Czunyiné Bertalan Judit az ATV-nek tett nyilatkozata alapján nem lenne elképzelhetetlen, hogy már június elején befejeződne a tanév, de augusztus 20. után már újra a padokba kerülnének a diákok. Ez már problémát vet fel: ki tudja, mennyire tudnának koncentrálni a gyerekek az augusztusi hőségben.

De valószínűleg a gyermekek felügyeletével kapcsolatos problémákra a nyári szünet lerövidítése nem jelentene igazi megoldást, hiszen

az éves szabadnapok száma adott, és a szülőknek ugyanúgy problémát jelenthetne a gyerekek elhelyezése az őszi, vagy épp a tavaszi szünetben.

De nem csak ezért aggályos a már becsontosodott rendszer átszervezése.

A nyári szünet lerövidítése és az őszi, téli, tavaszi szünet meghosszabbítása sérti a munkavállaló szülők érdekeit és a szakképzésben tanuló több százezer fiatalt súlyosan megkülönbözteti gimnáziumba járó társaiktól

- mondta el a Pénzcentrum kérdésére Keszei Sándor, a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének (MSZOE) elnöke.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A szakképzésben tanulóknak a szorgalmi időszak után 20-25 napos szakmai gyakorlaton kell részt venniük. A nyári szünet lerövidítése esetén ezeknek a diákoknak alig pár napjuk maradna pihenni. A pedagógusok szabadságolása azért válna problémássá, mert kormányrendeletben szabályozott, hogy az ő szabadnapjaikat nagyrészt a nyári szünetben kell kiadni. A pedagógusoknak a pótszabadságokkal együtt jóval több napjuk van, mint egy átlagos munkavállalónak. Ha a nyári pihenő rövidül, nem fér majd bele a nyárba a szabadságolás. Ha pedig emiatt év közben kell megoldani a pedagógusok szabadságolását, az jókora pluszköltséget ró majd az államra.

Az sem utolsó szempont, hogy mivel sok munkahelyen íratlan szabály a szabadnapok nyárra csoportosítása, elképzelhető, hogy a főnökség rossz néven venné, hogy a családos munkavállalók a legnagyobb őszi vagy tavaszi hajtás alatt tűnnek el hetekre, amikor a gyerekek a meghosszabbított évközbeni pihenőjüket töltik. Az MSZOE szerint egyébként a szünnapok átcsoportosításától függetlenül is be kellene vezetni a szülői szabadság intézményét. A szülők szabadon rendelkezhetnének szabadnapjaikkal, és szükség esetén bármikor kérhetnének fizetetlen szabadságot.

Mi a helyzet a környéken?

Az Európai Bizottság friss jelentéséből kiderül, hogy mindkét - hosszú nyári és rövidebb évközi, illetve több hosszabb szünet - változatra akad példa Európában. Csupán 6 hetes a szünet több német tartományban, Hollandiában, az Egyesült Királyságban és Liechtensteinben, míg a leghosszabb nyári vakációnak (13 hetet) Lettországban, Olaszországban és Törökországban örülhetnek a diákok. Ahol nagyon rövid a nyári szünet, azokban az országokban jóval hosszabbak az évközi (őszi, téli, tavaszi) szünetek.

Több országban nincs központilag szabályozva, mikor kell szünetet tartani, csupán a szünnapok száma van előre meghatározva. Norvégiában és Svédországban az önkormányzatok dönthetnek arról, mikor legyen a vakáció, Írországban és az Egyesült Királyságban pedig az iskolák.

Az európai országok felében hozzánk hasonlóan szeptember elsején kezdődik a tanév. A tanév vége pedig május vége és július második fele közé esik, de a legtöbb országban június közepén ér véget az iskola. 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem