9 °C Budapest

Nemhogy csökkent, de nőtt a hivatalnokok létszáma

2017. január 20. 09:28

Egyelőre nem látszanak az áprilisban megkezdett intézményi átalakítások a költségvetési szektor létszámadataiban - írja a Világgazdaság.

Tavaly októberben 260 ezren dolgoztak a közigazgatási intézményekben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint, míg egy évvel korábban ilyenkor még 253 ezren, vagyis mintegy hétezerrel kevesebben. A teljes közszférában ugyanakkor 698,9 ezerről 687,6 ezerre, 1,6 százalékkal csökkent a létszám, ami a szociális ellátás és az egészségügy zsugorodásával magyarázható. Tavaly az első tíz hónapban átlagosan 262,7 ezren dolgoztak a közigazgatás és a védelem területén, 3,4 százalékkal többen, mint egy évvel korábban.

Vagyis októberig nem csökkent a közigazgatás létszáma, aminek az lehet az oka, hogy eddig főleg egyik hivatali munkahelyről a másikra irányították át a dolgozókat, illetve valószínűleg az üres álláshelyeket töltötték be.

Mindenesetre kormányhatározat írja elő a költségvetési szerveknek, hogy az idén 20 százalékkal csökkentsék a bértömegüket. Év végén valószínűleg meglódultak az átalakítások.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem