Néhány év múlva megszűnhet a közmunka Magyarországon

2015. május 12. 20:04

Nem cél a közfoglalkoztatási forma hosszú évekig fenntartása, ugyanakkor a teljes foglalkoztatottság eléréséhez szükség van a közfoglalkoztatásra - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára. Czomba Sándor hozzátette: a következő hónapokban is fogad el a kormány olyan jogszabályokat, amik segítik a kilépést a közfoglalkoztatotti státuszból a versenyszféra felé.

Ha az a kérdés, hogy addig, ameddig a versenyszféra nincs olyan állapotban, hogy munkát tudjon biztosítani minden munkakereső számára, az emberek segélyt kapjanak vagy közfoglalkoztatáson keresztül munkát, akkor ez a kérdés eldőlt - mondta az NGM munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a műsorban.

Talán furcsa lesz, amit mondok: nem hiszek a közmunka mindenhatóságában és más sem hisz. Nem az a lényeg, hogy ezt a foglalkoztatási formát hosszú évekig, évtizedekig tartsuk fönt

- fogalmazott.

A versenyszférának kell majd felpörögnie

Czomba Sándor szerint három-négy év múlva a versenyszféra már képes lehet a tömeges munkaerő teremtésre.

Az nagy probléma lenne, ha 2018-19 környékén is arról kellene vitatkoznunk, hogy négyszáz- vagy ötszázezer embernek kell-e közfoglalkoztatás keretében munkalehetőséget biztosítani, mert ez azt jelentené, hogy a versenyszféra nincs abban az állapotban, hogy képes legyen tömegesen munkahelyeket teremteni, tehát kétélű fegyver a közfoglalkoztatás. 2010-13 között teljesen egyértelműen pozitív hozadéka volt

- hangsúlyozta az államtitkár.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Czomba Sándor hozzátette: a teljes foglalkoztatottsághoz szükség van a közfoglalkoztatásra, ugyanakkor a közfoglalkoztatásra tartósan berendezkedni nem célszerű.

Az államtitkár elmondta: a következő hónapokban is fogad el a kormány olyan jogszabályokat, amik segítik a kilépést a közfoglalkoztatotti státuszból a versenyszféra felé.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem