20 °C Budapest

Megtalálták a megoldást az elvándorlásra a szakszervezetek

MTI
2015. október 5. 15:32

Nincs még időpont a jövő évi bértárgyalások megkezdésére a kormánnyal és a munkáltatókkal, a konfliktusok esélyét pedig tovább növeli, hogy szűkült a tárgyalófelek mozgástere a 2016-os költségvetés korábbi elfogadása miatt - mondta Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke hétfőn az MTI-nek.

Hozzátette: a szakszervezet stratégiai célja, hogy akkora mértékű legyen a béremelés, amely hatással lehet az elvándorlásra is. Mint mondta, már vannak olyan cégek, amelyek ezt önmaguktól megteszik, legutóbb az Auchan áruházlánc emelte átlagosan tíz százalékkal a dolgozói béreket.

A bértárgyalások során, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) azt szeretnék elérni a szakszervezeti vezető szerint, hogy a nettó minimálbér elérje az egy fős egy keresős létminimum, Központi Statisztikai Hivatal által megállapított értékét. Ez nagyjából 20 ezer forintos növekedést jelentene - mondta Kordás László, aminek szerinte két forrása lehet.

Az egyik, hogy az állam lemond arról a jövedelemről, amelyben az előző évek béremelése során részesült. Az elmúlt öt évben ugyanis mintegy 32 ezer forinttal nőtt a bruttó bér, amelyet a munkáltatóknak ki kellett termelniük, a munkavállalók azonban csak 8500 forintot kaptak belőle - jegyezte meg.

A másik forrás az érdekvédelmi vezető szerint a MaSzSz "4-szer 9" elnevezésű bérfelzárkóztatási programja, ami három évre szólna. A lényege, hogy 3 éven keresztül 9 százalékkal emelkedne a minimálbér és a szakmunkás bérminimum, a negyedik kilences pedig az alacsony keresetűek esetében a 9 százalékos személyi jövedelemadó bevezetése - fejtette ki.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Kordás László emlékeztetett: legutóbb 2005-ben kötöttek hosszabb távra szóló megállapodást a szociális partnerek, ami 2006-tól lépett életbe. Ekkor vezették be a minimálbér mellé a magasabb összegű szakmunkás bérminimumot is - mondta.

A MaSzSz vezetője szerint furcsa helyzetet teremtett az Alkotmánybíróság (Ab) határozata, amelyben elutasítja a férfiak 40 év utáni nyugdíjba vonulásának lehetőségéről szóló népszavazást, mivel az vélekedése szerint nem szüntette meg a Kúria nyári jóváhagyó határozatát. A népszavazást magánemberként kezdeményező Bodnár Józsefet hivatalosan nem tájékoztatta senki az Ab döntéséről, nem kapott iránymutatást a további teendőkről, egyebek között arról, mit kell tenni az aláírt ívekkel - fejtette ki a szakszervezeti vezető.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem