13 °C Budapest

Megszólalt a brit nagykövet: ennyire kell félniük a londoni magyaroknak

MTI
2016. június 29. 19:01

Nagy-Britannia magyarországi nagykövete szerint nincs mitől tartaniuk a szigetországban dolgozó magyaroknak a Brexittel kapcsolatban.

Iain Lindsay a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán azt hangsúlyozta, hogy Nagy-Britanniának az Európai Unióból (EU) való kilépése esetén nem lesznek azonnali változások, amelyek más tagállamok ott élő polgárait érintenék. A kiválási folyamatra két év áll a szigetország rendelkezésére, de azt csak ősszel indítják majd meg, így mintegy két és fél évig semmilyen fordulat nem várható - fűzte hozzá.

Kiemelte, hogy a mintegy 55 ezer embert foglalkoztató magyarországi brit vállalkozások is folytatják tevékenységüket. Bár Magyarország és Nagy-Britannia erős kapcsolata megváltozik a Brexittel, alapvető lényege azonban nem - mondta, megjegyezve: továbbra is szükség lesz mind a politikai, mind a gazdasági együttműködésre.

Iain Lindsay arról is beszélt, hogy örült a szimpátiának, amelyet a magyar kormánytól kapott a Brexitről szóló népszavazás után. Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is támogatásáról biztosította, azt hangsúlyozva, hogy

nincs ok a sietségre.

Nagy-Britanniában csütörtökön tartottak népszavazást arról, hogy a szigetország továbbra is az EU tagja maradjon-e. A hivatalos végeredmény szerint a referendumon részt vett brit választók 52 százaléka voksolt a kilépésre, 48 százaléka pedig a bennmaradásra.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm