Létminimum-számítás: tényleg meg lehet élni kevesebből?

2016. május 6. 09:00

Ősszel lehet kész az új modell, amely jóval alacsonyabbra viszi le a megélhetéshez szükséges minimumjövedelmet. Erről a szakszervezetek hallani sem akarnak - írja a Világgazdaság.


A szakszervezetek képviselőivel is egyeztet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az új létminimum-számítási módszerről, de egyelőre nincs megegyezés a felek között. A lap értesülései szerint ősszel lesz kész az új modell, amely a mostani szintről jóval alacsonyabbra viszi le a megélhetéshez szükséges minimumjövedelmet, erről azonban hallani sem akarnak a szakszervezetek.

A KSH-nál azzal érvelnek, hogy túl nagy az a réteg, amely évről évre a létminimum alá kerül (trendszerűen a lakosság majdnem 40 százaléka), és nem lehet ilyen széles rétegre koncentrálva szakpolitikai intézkedéseket meghozni. Sőt, úgy vélik, hogy sokan félreértik a mutatót, s aki a létminimum alatt él, az nem feltétlenül szegény. Jelenleg a minimálbér 73 800 forint, és könnyen lehet, hogy e szint körül határozza meg a KSH az új létminimumot, amivel könnyen a felére csökkenhet a létminimum alatt élők száma. A szakszervezetek azonban azt szeretnék, hogy ne a létminimumot csökkentsék a minimálbér szintjére, hanem fordítva, a minimálbért emeljék fel a létminimumhoz.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem