6 °C Budapest

Külföldi munka? Így verik át a gyanútlan magyarokat

Pénzcentrum
2013. szeptember 17. 05:32

Bár pontos számok nincsenek, a szakértők szerint egyértelműen növekszik a külföldön munkát vállaló magyarok száma. És persze egyre többen vannak olyanok is, akik megfelelő felkészülés, informálódás híján keserű tapasztalatokkal kénytelenek rövid időn belül hazatérni, vagy még itthon csalók csapdájába esnek. Az elmúlt hónapokban is hallhattunk olyan esetekről, amikor külföldi munka ígéretével csaltak ki tíz-vagy százezreket a gyanútlan áldozatoktól.

Az Esztergomi Járásbíróság szeptember 13-án helyezte előzetes letartóztatásba azt a 33 éves férfit, aki nem létező külföldi munkalehetőséget felajánlva többeket megkárosított. M-V. Attila az interneten hirdette a munkát, az érdeklődőktől pedig pénzbeli biztosítékot kért. A jelentkezők el is utalták számára a kért regisztrációs díjat, ezután a férfi egyszerűen elérhetetlenné vált.

Kiderült, hogy a munkalehetőség csak mese volt, a csaló így ejtette tévedésbe a dolgozni akaró sértetteket. A rendőrség eddig négy olyan személyről tud, akitől M-V. Attila pénzt szerzett ezzel a módszerrel, de az elmúlt hónapokban több hasonló bűncselekmény történt.

Múlt héten csalás miatt jogerősen négy év börtönbüntetésre ítélte pénteken a Zalaegerszegi Törvényszék azt a férfit, aki éveken át külföldi munka ígéretével országszerte jelentetett meg újsághirdetéseket és küldött pénzért tájékoztatókat, de több mint kétezer (!) ügyfele közül senki nem kapott állást. A férfi 15 millió forintot meghaladó kárt okozott ígéreteivel ügyfeleinek: egy cég nevében 2007-től jelentetett meg újsághirdetéseket megyei és városi lapokban, internetes portálokon, ahol külföldi álláslehetőségeket ígért, érdemi ügyintézést azonban nem végzett.

Két alkalmazottja a telefonon jelentkezőket tévedésbe ejtette - volt, hogy csokoládégyárban vagy olajfúrótornyon ígértek állást -, mert csak a 15-20 ezer forintért utánvéttel kiküldött, összeollózott tájékoztatóban szerepelt, hogy nem kínálnak munkalehetőséget, csupán továbbküldik az életrajzokat. A megtévesztettek nemegyszer nem létező telefonszámokat vagy régen lejárt külföldi álláspályázatok másolatait kapták meg, álláshoz senki nem jutott.

Hétfőn jogerősen 2 év 6 hónap börtönbüntetéssel sújtotta a Debreceni Ítélőtábla hétfőn azt a 41 éves debreceni férfit, aki hirdetési újságokban otthon végezhető munkát kínált postai utánvéttel megvásárolható csomag ellenében. K. János Attilának 2007 márciusától az év novemberéig 6208, majd 2008 augusztusától a következő év januárjáig 1473 esetben fizettek kisebb-nagyobb összegeket. A vádlottal szemben mintegy 41 milló forint vagyonelkobzást is elrendelt a bíróság.

Alaposan körül kell nézni

Munkaerőpiaci szakértők szerint a megfelelő munkalehetőségek a gazdasági nehézségek miatt külföldön is beszűkültek. Ma már a korábbinál sokkal kisebb eséllyel talál megfelelő külföldi álláslehetőséget az, aki különösebb terv nélkül próbál szerencsét külföldön. A siker kulcsa egyre inkább az alapos körültekintés.

Kormányrendelet rögzíti, hogy a munkaközvetítőnek kötelezően tájékoztatnia kell a munkavállalót a felajánlott munkakör főbb sajátosságairól, így különösen a foglalkoztatáshoz szükséges képzettségről, gyakorlati időről, a foglalkoztatás helyéről, idejéről, az irányadó munkarendről, munkaidő-beosztásról, illetve várható kereseti lehetőségről. Külföldi munkavállalásra irányuló közvetítés esetén, a munkát keresőt a közvetítést megelőzően, írásban tájékoztatni kell a fogadó ország jogszabályairól is, különösen a foglalkoztatással, a külföldiek munkavállalásával, az idegenrendészettel kapcsolatos szabályokról.

Célszerű megbízható közvetítőkre hagyatkozni

A külföldi munkavállalás jelentős döntések meghozatalát igényli, emellett sokszor komoly költségvonzata is van, ezért célszerű a kockázatokat minél jobban kiküszöbölni. Ennek egyik kézenfekvő módja, ha olyan munkaközvetítő segítségét vesszük igénybe, amely megfelelő kapcsolatai révén bizonyos garanciákat tud biztosítani a kinti körülményekre vonatkozóan. A nemzetközi hálózattal rendelkező közvetítő társaságok helyi munkatársai személyesen bizonyosodnak meg a várható munkakörülményekről, és a munkavállalót ezekkel az információkkal is segítik. További biztonságot adhat, hogy a téves tájékoztatással okozott kárért a közvetítő kártérítési felelősséggel tartozik a munkavállaló felé.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 


Eleve gyanakodjunk azokra a munkaerő-közvetítőkre, akik a munkavállaló ügyféltől pénzt kérnek. A kormányrendelet rögzíti ugyanis, hogy a magán-munkaközvetítő a tevékenységéért a munkát keresővel szemben díjat, költséget nem számolhat fel. Bizonyos extra szolgáltatásokért (például utaztatás) persze jogszerűen kérhető térítés, de ha magáért a közvetítésért kérnek előre pénzt, mindenképpen legyünk körültekintőek, nem futunk-e szélhámosok csapdájába.

A leggyakoribb buktatók

Bizonytalan munkahely: Addig nem érdemes útnak indulni, amíg meg nem bizonyosodtunk róla, hogy a kinézett munkahelyre valóban minket várnak. Ennek során egyértelmű információkat kell kapnunk például a betöltendő feladatkörről, a bérezésről, a további juttatásokról (szállás, étkezés, utaztatás, stb.) Ha a megcélzott munkahelyen már dolgozik ismerősünk, további értékes felvilágosítást szerezhetünk a munkatársakról, illetve a várható munkakörnyezetről is.

Nem megfelelő munkakörülmények: Különösen abban az esetben legyünk nagyon körültekintőek, ha a kiválasztott munkahely egészségre ártalmas technológiával dolgozik (zajos technológia, festékgyár, stb.) Ilyenkor ragaszkodni kell ahhoz, hogy előre garanciát kapjunk a megfelelő munkavédelmi körülményekre.

Megfelelő nyelvtudás hiánya: A szükséges szókincs híján azon kívül, hogy csupán igen alacsony színvonalú munkát tudunk végezni, komoly kockázata van annak is, hogy egyes munkáltatók kihasználnak, becsapnak bennünket. Fontos tudni, hogy a munkáltatót a saját országában semmi sem kötelezi arra, hogy magyar nyelven is rendelkezésünkre bocsássa a munkaszerződést, aminek óvatlan aláírásával akár számunkra igen kedvezőtlen feltételeket is elfogadtathatunk.

Nem várt költségtételek: Különösen a szállásköltségek okozhatnak a helyszínen kellemetlen meglepetéseket a nagyobb nyugat-európai városokban. De az is okozhat problémát, ha a munkáltató biztosít ugyan szállást, de onnan a munkahely csak hosszú és költséges utazással érhető el. Számos helyen kérhetnek további igazolásokat (például erkölcsi bizonyítványt), amelyeknek beszerzése szintén pénzbe kerül. Főleg magasabb szintű állások esetében jelenthet komoly anyagi terhet egy-egy pályázat. Ilyenkor akár több alkalommal is kérhetnek személyes interjút, a repülőjegyet azonban ilyenkor a legritkább esetben térítik meg. Arra pedig semmi garancia nincsen, hogy az állás végül a miénk lesz.

Fokozatosság: A legkörültekintőbb felkészülés esetén is előfordulhat, hogy csalódunk a kiszemelt munkahelyben. Ezért a tervezett kitelepülést célszerű fokozatosan végrehajtani. Az első néhány hónapban nem célszerű rögtön családosan kiérkezni, illetve idehaza rögtön felszámolni a lakást, mivel ez jelentően megnehezítheti a visszatérést, ha a kedvezőtlen körülmények úgy kívánják.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem