6 °C Budapest

Kiszivárgott Lázár terve: 10 ezer embert rúghatnak ki

2016. április 3. 10:01

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter januári terveihez képest történtek módosítások a háttérintézmények megszüntetésének tervében. Ezekről szervezett friss információkat a 444.hu.

Lázár János egy januári Kormányinfón jelentette be, hogy a bürokráciacsökkentés jegyében a kormány több mint hetven állami, országos háttérintézmény, költségvetési szerv átszervezését, illetve megszüntetését tervezi. Nem sokkal később ki is szivárgott ez a lista. A portál információi szerint viszont történtek változtatások a listán, és végül a következő terv körvonalazódik, amiről a kormány az április 4-i ülésén dönthet:

  • 50 ezer köztisztviselő státusza változik meg, két lépcsőben összesen nagyjából 10 ezer embernek szűnik meg az állami munkahelye.
  • Az EMMI-t érintette volna a legerőteljesebben az átalakítás: az eredeti listán szereplő 73 intézmény közül 26 tartozott a tárcához, ebből most tízet sikerült megmenteni.
  • A portál emlékeztet arra, hogy most csütörtökön Lázár János közölte: az államkincstár lesz az egyetlen kifizető, az OEP is megszűnik.
  • Ez a vita komoly feszültséget szült a kormányban. "Az egészségügyi államtitkárság szerint a kórházi beszerzéseket kormányhivatali hatáskörbe adni durva kockázatokkal járna".
  • Ezek a funkciók az OEP-től a múlt heti kormányzati előterjesztés szerint végül az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságra kerülnek át.
  • A többi egészségügyi háttérintézmény megmenekül, Ónodi-Szűcs Zoltán ugyanis csak ezzel a feltétellel vállalta a folytatást. Az Országos Tisztiorvosi Hivatal és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet, valamint az Országos Mentőszolgálat integritása is változatlan marad.
  • Államtitkárként egyébként egyedül Ónodi-Szűcs tárgyalhatott a kormányfővel és a Miniszterelnökséggel, a többi egyeztetésen csak miniszterek vettek részt.
  • Megmarad az Oktatási Hivatal, Balog Zoltán miniszter kérésére.
  • Nem lesz többé önálló Nemzeti Kulturális Alap, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő felügyelet alatt működik tovább.
  • A Design Terminál a kormány előzetes döntése szerint költségvetési szervként megszűnik, de új keretek között, részben piaci alapon működő intézményként, az EMMI-vel szoros együttműködésben folytathatja munkáját az üzleti és kulturális tehetséggondozás területén - derült ki az EMMI portálnak küldött válaszából.
  • A DT szinte biztosan költözni kényszerül az Erzsébet térről.
  • Hasonló keretek közt működhet tovább a Hagyományok Háza.
  • Fazekas Sándor az eredeti lista megjelenése után olyannyira megsértődött, hogy csak Orbán Viktorral volt hajlandó tárgyalni és állítólag sikerült elérnie, hogy az Agrárgazdasági Kutató Intézet és a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ is megússza a bürokráciacsökkentést.
  • Az Igazságügyminisztérium mindkét háttérintézménye - Igazságügyi Hivatal, Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek - megszűnik, a Honvédelmi Minisztériumnak pedig hétből ötről kell lemondania.
  • Emellett az előzetes terveknek megfelelően nem lesz többé Külügyi Hivatal és Balassi Intézet sem.
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm