14 °C Budapest

Kilépnek a britek: mi lesz a Londonban tanuló magyar egyetemistákkal?

2016. június 24. 10:30

Sokaknak nagy meglepetést okozva tegnap végül a brit állampolgárok megszavazták az Európai Unióból való kilépést. A kilépés körülményeiről még nem sokat tudni, de most megmutatjuk, hogy milyen hatással lehet ez a döntés az Egyesült Királyságban tanuló diákokra.


Jelenleg minden uniós állampolgárra ugyanazok a felvételi-, tanulmányi- és pénzügyi feltételek vonatkoznak, mint a brit diákokra - hívja fel a figyelmet az Engame Akadémia közleményében.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy belföldi tandíjat fizetnek az EU-s diákok is, ugyanazokkal (az igen kedvező) feltételekkel vehetik fel a tandíjat fedező brit diákhitelt, valamint a hazai diákokhoz hasonlóan tanulmányaik folyamán mentesülnek az egészségbiztosítás fizetése alól. Emellett semmilyen beutazási-, letelepedési- vagy vízumprocedúra sem nehezíti a magyar diákok egyesült királyságbeli életét.

Jelenleg 125 000 nem brit Európai Uniós állampolgár tanul az Egyesült Királyságban valamilyen felsőoktatási program keretein belül, ők az összes egyetemista diák körülbelül 5%-át teszik ki. Köztük körülbelül 2000 magyar diák van, akik nagy része alapképzésben (BA vagy BSc) tanul.

Hogyan változhat most ez meg?

A britek unióból való kilépésével kapcsolatban még semmi nem biztos, nem volt még precedens az Európai Unióból való kilépésre, így még

senki sem tudja, valójában hogyan fog zajlani ez a folyamat.

Ami biztosnak tűnik, hogy a kilépést előkészító folyamat, melynek ideje alatt a jelenleg az Egyesült Királyságra érvényes uniós szabályozások és megállapodások érvényben maradnak, legalább 2 évig (de akár ennél sokkal tovább) fog tartani. Így azokra a diákokra, akik jelenleg már megkezdték, vagy az elkövetkező 2 évben kezdik meg tanulmányaikat egy brit intézményben, biztosan ugyanazok a feltételek vonatkoznak majd a teljes képzés folyamán, melyekkel megkezdék egyesült királyságbeli tanulmányaikat.

A fentieknek megfelelően azt valószínűsíhető, hogy a 2017-ben és 2018-ban érettségiző magyar diákok sikeres felvételit követően a jelenleg érvényes feltételekkel tanulhatnak majd az Egyesült Királyságban, de a kilépés előkészítésének összetettsége miatt az ezt követő akár több évben is maradhatnak a jelenlegi viszonyok.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A konkrét kilépést követő időszakra azonban csak találgatások vannak arra vontatkozóan, hogy az Egyesült Királyság elszakadása milyen változásokat vonhat maga után a brit felsőoktatásban.

Az egyik lehetséges - az EU-s diákok számára talán legrosszabb - szcenárió szerint a kilépéssel a nem brit EU-s diákokra a jelenleg EU-n kívüli nemzetközi állampolgárokra vonatkozó szabályok lépnének érvénybe a felsőoktatásban

Ez azt jelentené, hogy a jelenlegi tandíjak (alapszakos hallgatók számára egységesen 9000 font) akár dupláját kéne fizetnie a magyar diákoknak a brit egyetemi képzésekért, valamint nem lennénk jogosultak a brit diákhitelre és az ingyenes egészségügyi ellátásra sem.

A briteknek azonban nagy szükségük lehet egy szorosabb oktatási-tudományos együttműködésre az Európai Unió országaival, melyet számos különmegállapodás segíthet elő (ilyen megállapodások vannak például az EU és olyan nem tagországok, mint Svájc vagy Norvégia között). Az Egyesült Királyságban tanuló 125 ezer EU-s diák 2.2 milliárd font bevételt hoz az országnak, valamint 19 000 új munkahelyet teremt, így a brit gazdaságban is komoly szerepet játszik. Ennek megfelelően elképzelhető, hogy olyan uniós különmegállapodások fognak születni az elkövetkező két évben, melyek a jövőben is garantálják a mostanihoz hasonló feltételeket a Nagy Britanniában tanuló EU-s diákok számára.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem