18 °C Budapest

Jól jártak a háromgyerekesek: ennyivel marad több a zsebükben

MTI
2016. április 7. 19:30

A kormány elkötelezett a családi típusú adózás fenntartása mellett - hangsúlyozta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára csütörtökön, az szja-változások idei mérlegét ismertető sajtótájékoztatón. Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára elmondta, az Európai Bizottság szerint is helyes a magyar kormány által követett irány, amely szerint csökkenteni kell a jövedelmek adóterheit, a forgalmi, fogyasztási típusú adók arányát pedig növelni a költségvetési bevételekben.

Tállai András, az NGM parlamenti és adóügyekért felelős államtikára felidézte, a kormány 2010-ben döntött arról, hogy csökkenti a jövedelemadókat és a progresszív személyi jövedelemadó rendszerét egykulcsossá alakítja át, deklarálta továbbá, hogy az egyszámjegyű szja-kulcs elérése a cél.

Az szja-kulcs 2016-ban 16-ról 15 százalékra csökkent, ami 120 milliárd forint megtakarítást jelent a családoknak.

Az államtitkár szerint nemzetközi kitekintésben sincs szégyenkeznivaló, csak Bulgáriában alacsonyabb - 10 százalékos - az szja-kulcs. Litvániában ugyancsak 15, Észtországban 20, Lettországban 23, Romániában 16 százalék. Hozzátette, Csehországban is 15 százalék a kulcs, de ott szolidaritási adó is társul hozzá bizonyos jövedelem felett.

A szja-rendszer változásával az elmúlt öt-hat évben 3600 milliárd forint maradt a családoknál, ennek egyharmada a családi adókedvezmény változásának köszönhető - ismertette Tállai András.

Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy január 1-jétől ismét bővült a családi adókedvezmények rendszere. A kétgyermekes családok adókedvezménye gyermekenként havi 2500 forinttal, vagyis az eddigi havi 20 ezerről havi 25 ezer forintra emelkedett. Ez éves szinten 60 ezer forint többletet jelent a kétgyermekes családoknak. A családi adókedvezmény már a várandósság 91. napjától igénybe vehető. Ez a bővítés 360 ezer családot érint. A kétgyermekesek támogatása 2019-ig három lépcsőben 40 ezer forintra emelkedik.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A családi típusú adózásnak köszönhetően 2011 és 2016 között mintegy 1300 miliárd forint megtakarítás maradt a gyermeket nevelő családoknál. Öt év alatt - 2010-től 2015-ig - százezerről egymillióra nőtt a kedvezményt érvényesíteni tudó családok száma. Megjegyezte, korábban csak a három gyermeket nevelő családok részesültek adókedvezményben, melynek összege csupán 4 ezer forint volt.

A családi adókedvezményeknek köszönhetően 2015-re egy átlagos gyermekes szülő havi nettó keresete 2010-hez képest több mint harmadával, 45 ezer forinttal lett magasabb. A legnagyobb mértékben, közel 60 százalékkal a három vagy több gyermeket nevelő nagycsaládosok jövedelme nőtt, ők átlagosan 78 ezer forinttal többet vihetnek haza. Ha valakinek ma Magyarországon három gyermeke van és átlagkeresettel rendelkezik, egyáltalán nem fizet szja-t vagy járadékokat - ismertette az Emmi államtitkára.

Novák Katalin kiemelte emellett az első házasok adókedvezményét, ami az államtikár szerint a családi adókedvezmény előszobája. Az "állami nászajándék" havi 5 ezer forintos megtakarítást jelent a házasoknak, amelyet 2015 végéig több mint 12 ezer házaspár vett igénybe 400 millió forint összegben.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem