11 °C Budapest

Ilyet sem láttunk még Kormányablakban: ez ugye csak vicc?

2015. július 8. 15:03

"Hálával tartozunk szüleink nevében, mert szívesen segítenek családunk ügyében" - énekelték nemrég óvodások egy Kormányablak megnyitóján. Ma én is szerencsét próbáltam.

Régi ismerősök nagy találkozása - dióhéjban így összegezhetném a mai délelőttömet, amit az egyik XII. kerületi kormányablakban töltöttem. Az egyetlen probléma a családias hangulattal mindössze annyi volt, hogy az ügyfelek többsége a magánéletben még sohasem találkozott, csak a többszöri sikertelen ügyintézés hozta őket össze, ismét...

De ne szaladjunk ennyire előre. Ha ugyanis hiszek a sorszámosztó automatára kiaggatott felhívásnak, akkor azonnal sarkon fordulok. Megjegyzem, néhány nappal ezelőtt éppen így tettem.

Mivel azonban 4-5 várakozónál ezúttal nem volt több az ügyféltérben, gondoltam próbára teszem a szerencsémet, és "információért fordulok a munkatársakhoz", hogy

mégis hogy fogyhattak el a sorszámok alig 45 perccel nyitás után?

A karakán kérdésre meglepő válasz érkezett: igazából nem is fogytak el a sorszámok, csak a fényképes ügyintézés (személyi, útlevél, stb.) nem elérhető technikai probléma miatt.

Ha nem ilyen ügyet szeretne intézni, hajtsa fel nyugodtan az automatán a felhívást és kérjen sorszámot

- mondta a kormányablak egyik munkatársa.

Micsoda mázli, hogy mertem kérdezni - gondoltam magamban, és akkor az sem érdekelt, korábban vajon hányan dőltek be és távoztak azonnal a trükkös felhívás miatt.

A jelmagyarázatot figyeld!

Ugyan nem volt könnyű megtalálni az automatán az "ügyfélkapu regisztráció" menüpontot, mivel annyira lekötött a vélhetően nem EU-forrásokból finanszírozott jelmagyarázat, azért nagy nehezen csak sikerült.

Ha valakinek nem lenne egyértelmű, a fenti képen az látszik, hogy az érintőképernyőre különböző cetliket ragasztottak, hogy "megkönnyítsék" az ügyintézést. Minek is bajlódtak volna az átprogramozással...

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A nagy találkozás

A várakozás közben tűnt fel csak a korábban már említett családias hangulat, amelynek tetőzése a következő kedves gesztus volt:

Sok sikert, ezúttal biztos sikerül

- bíztatott egy idősebb férfi egy középkorú nőt, aki elhunyt édesapja autóját szerette volna a nevére íratni, immár harmadjára. A férfi amúgy már ötödjére volt a hivatalban, ráadásul ugyanazzal az üggyel - súgta oda nekem az autós nő még a várakozás során.

Az idősebb férfi közben azt is kiderítette, mi az oka a nyögvenyelős ügyintézésnek. Mint azt a kormányablak egyik munkatársától megtudta,

elvileg a különböző uniós források lehívásához szükséges továbbképzések annyira leterhelik a munkatársakat, hogy a tényleges feladatok ellátására már alig marad erejük.

Ha ez igaz, akkor már azt is értem, miért csak 2 "ablaknál" ültek az 5-ből.

Ügyfélkapu: pipa; Útlevél: ???

Ehhez képest én igen jól jártam: befogadott egy összetartó "család", gazdagabb lettem néhány remek történettel, jót szórakoztam a közmunkások tesztjét idéző jelmagyarázaton, ráadásul mindezt munkaidőben. Arról már nem is beszélve, hogy az Ügyfélkaput - érkezéstől a távozásig - kb. 30 perc alatt sikerült elintéznem.

Arra azért kíváncsi vagyok, az útlevéligénylés - ami szintén esedékes - is ilyen flottul megy-e majd, vagy én is szert teszek néhány újabb régen látott ismerősre.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem