11 °C Budapest

Így már érthető, miért nincsenek eladók a magyar boltokban

2016. szeptember 26. 13:30

Az uniós országokban 55 ezer eladót keresnek az áruházak. A munkaerőhiány más uniós országokban is nyomasztó teher. A legtöbb betöltetlen álláshely Németországban van, a kereskedelemben és a gazdaság egészében egyaránt.

2016. második negyedévében tovább nőtt a betöltetlen álláshelyek száma Magyarországon, négyezer-hatszáz felett járt a KSH mutatója a kereskedelemben, ami 2015. elejéhez képest bő másfél ezres, 50% feletti megugrás. Az alkalmazottak száma a négy főnél nagyobb kiskereskedésekben 2016-ban év elejétől nem változott, 192-193 ezer fő körül mozgott az egyes hónapokban, ami azt jelenti, hogy hiába emelkedtek egy év alatt átlagosan 10%-kal a havi bruttó átlagkeresetek, van ahol persze ennél sokkal nagyobb mértékben is, ez összességében csak az eladók megtartásához volt elég, a létszám bővítéséhez már nem, pedig közben áprilistól már vasárnap is nyitva lehettek a boltok - írja közleményében a blokkk.com.

A létszámhiány nyomasztó a boltokban, áruházakban. Úgy tűnik azonban, hogy nem csak Magyarországon. Az Európai Bizottság foglalkoztatási szolgálata jelenleg több mint 2 millió álláshely hirdetést sorol fel, ennek negyedét pedig német cégek töltötték fel a rendszerbe. Magyar vállalkozások 6.367 álláshirdetést adtak fel itt.

Vigyázat, ez nem teljeskörű statisztikai összegzés, hiszen itt hirdetni nem kötelező, csak egy lehetőség a cégek számára, de önmagában is fontos mutatószám.

A korábbiaknál némileg kevesebb hirdetéssel, de toronymagasan listavezető az eladókeresésben Németország, bő 25 ezer álláshellyel. Az Egyesült Királyság, majd Franciaország követi a német áruházakat, 6-7 ezer eladóra vadászva. A magyar áruházak nem adják fel, 453 eladót ők is ezen a vonalon keresnek, feltehetően földrajzilag inkább keletebbről.

Az uniós országokban összesen 55 ezer eladót keresnek az áruházak ezen az uniós portálon.

Mindez azt jelenti, hogy a magyar eladó nem csak itthon, hanem sok más országban is kelendő. Így szembe kell nézni azzal, hogy a bolti dolgozók hiánya még jó darabig teher lesz a hazai boltoknak, áruházaknak, különösen a kinti többszörös fizetésekkel szemben eddig kínált magyar bérekkel a kirakatban.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az Eurostat, az Unió statisztikai hivatalának friss összegzése szerint üres álláshely akad bőven az uniós országokban, a nemzetgazdaságok legkülönbözőbb szakterületein. Az üres álláshelyek aránya az Európai Unióban 2016. második negyedévében 1,8% volt, ami jócskán két és félmillió feletti számot jelent.

A hivatalos statisztika szerint Németországban az üres álláshelyek száma megközelíti az egymilliót (a foglalkoztatási szolgálatnál ennek a felét hirdették csak meg a német cégek). Nagy-Britannia 755 ezer üres álláshelyet tart nyilván és a franciák nem adtak meg adatot eddig. A következő a sorban Hollandia 160 ezer álláslehetőséggel, majd Csehország jön 123 ezerrel. Magyarországot még megelőzi Spanyolország, Svédország és Románia, nálunk 2016. második negyedévében 55 ezer volt az üres álláshelyek száma.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm