15 °C Budapest

Havi 24 ezerből tengődik Fábry Sándor exbarátnője

Pénzcentrum
2015. október 6. 17:02

Nem is gondolnánk, hogy a híres emberek között is akad, akinek pár tízezer forintot kell beosztania a havi kiadásaira. Pedig nincs ez másként Hada Renátával, Fábry Sándor exbarátnőjével sem, aki elmondása szerint havi 24 ezer forint gyesből tartja el gyermekét. Mennyi esélye lehet munkát találni a fiatal anyukának? Milyen hátrányos megkülönbözetés sújtja a magyar nőket, anyukákat?

Szeretném tisztázni a dolgokat. Én nem vagyok báró Festetics Mária, aki megrendeli magáról a képet az udvari festőtől. A havi 24 ezer forintos gyesből elég sok évig kellett volna spórolnom, hogy ez a kép elkészüljön, de az a megtiszteltetés ért minket, hogy egy festőművész felkért minket erre

- magyarázta Hada Renáta, Fábry Sándor showman volt barátnője. Az asszony fontosnak tartotta kiemelni, hogy a három hónapos gyermekéről készült festményt ajándékba kapta, ugyanis a szerény gyermektámogatásából nem tellett volna rá. Más bevételi forrása nincs is a családnak - írja a Hír24.

Milyen munkát kaphat az anyuka?

Persze idővel megpróbálhat munkát keresni Hada, azonban egy kisgyerekkel sokkal nehezebb lesz elhelyezkednie, legalábbis a felmérések azt mutatják, hogy a kisgyermekes anyukák sokkal nehezebben találnak munkát, mint a gyermek nélküli nők. A JÓL-LÉT Alapítvány tapasztalatai szerint a várandósság, majd a kisgyermek nevelése miatt a női munkavállalók gyakrabban találkoznak munkahelyi diszkriminációval.Egy 2007-es, a Fővárosi Esélyegyenlőség Módszertani Iroda által végzett kutatás szerint a gyermekvállalás 37 százalékkal rontja a nők foglalkoztatási esélyét.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) először 2010-ben foglalkozott a nőkkel szembeni munkaerő-piaci diszkrimináció kérdésével, ahol a felmérések szerint 29,5 százalékuk élt meg hátrányos megkülönböztetést álláskeresése során. A két évvel későbbi vizsgálat a diszkrimináció további növekedéséről számolt be.

 Az Egyenlő Bánásmód Hatóság 2011-ben végzett vizsgálatai alapján a munkáltatók rendszeresen tesznek fel (a jogszabály által egyébként tiltott) kérdéseket a női pályázó családi életére, gyermekvállalási szándékaira vonatkozóan.

A nőkkel szembeni, gyermekvállalással összefüggő diszkriminációs esetek közül a leggyakoribbak az olyan helyzetek, amikor a munkaviszonyt a terhesség bejelentésekor szüntetik meg, vagy amikor szülési szabadságról való visszatérés esetén győzik meg a nőt a munkaviszony közös megszüntetéséről. De gyakran előfordul olyan eset is, hogy továbbképzési, előmeneteli igényüket hagyják figyelmen kívül.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem