6 °C Budapest

Hamarosan akár a menzákat is államosíthatják

2017. január 21. 15:01

Már idén tavasszal egy állami koordináló szerv alá kerülhet a 150 milliárdos közétkeztetési piac - értesült a hvg.

A jelenleg önkormányzati és magáncégek által kiszolgált, 150 milliárdos forgalmúra becsült közétkeztetési piacot a lap információ szerint egy állami koordináló szervezet alá gyűrnék be.

Az erről szóló törvényjavaslat még januárban a kormány elé kerül, és februárban már a parlament szavazhat róla. Ellenben Lázár János a kormányfinón tagadta ezt, szerinte bár korábban valóban volt szó a menzaállamosításról, most nincs napirendben a téma.

A magáncégek profitjának letörésén túl az államosítás másik indoka a lap forrásai szerint a színvonal-egységesítése. Egységes nyersanyagnorma híján ugyanis országszerte óriási különbségek vannak a koszt minőségében. Azt, hogy hol mennyit költenek az ételekre azt adott település anyagi helyzete határozza meg, így van olyan kevésbé tehetős település, ahol 200 forintból kell kihozni egy adag ebédet, és van olyan, ahol a kétszeresénél is több jut erre.

A Nébih korábbi vizsgálatai alapján az is kiderült, hogy a közétkeztetési konyhák 6 százaléka elégtelenre, 17,5 százaléka elégségesre, 38 százalékuk pedig csak közepesre vizsgázott és mindössze 7 százalékuk felelt meg a minőségi és élelmiszer-biztonsági követelményeknek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Címlapkép forrása: Getty Images Hungary

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem