11 °C Budapest

Győzike kirúgása miatt százezreket kaszálhat Gáspár Zsolti

Pénzcentrum
2014. augusztus 22. 17:31

A Gáspár család legutóbbi tévés szereplései után jelentős összegeket tehetett zsebre, viszont Győző kirúgása után perpatvar kerekedett a családban. Ugyan Gáspár Zsolti tagadja, hogy vele folytatódna a show, lapinformációk szerint mégis megszületett az új megállapodás, kiemelkedő összegről. De mégis mennyivel több ez, mint amennyit egy átlagos magyar család havonta hazavisz?

Gáspár Győző kirúgása után öccsének, Zsoltinak ajánlatott tett a csatorna, miszerint folytathatja egyedül is a show-t az Édes Életben. Gáspár Zsolti akkor - édesanyja határozott utasítására - úgy döntött, bátyja nélkül nem kíván részt venni a celebrealityben - írja a Hír 24.

A Bors viszont most úgy tudja, Zsolti és a TV2 már meg is állapodott, és az ifjabbik Gáspár még testvérénél is többet, adásonként akár 300 ezer forintot is zsebre tehet majd. Győzike csalódottan nyilatkozott a lapnak: "A testvérem elvesztése az igazi fájdalom, munkám már van. A hátamon kapaszkodott fel, és a jelek szerint meg is szédült..." Zsolti pedig - kissé talányosan - rövidre zárta a témát: "Én nem szeretnék nyilatkozni. Nekem csak két főnököm van: egy odafent, egy meg Mari mama."

A TV2-nél fontosnak tartották kiemelni, hogy Gáspár Zsoltit nem kívánják a csatorna vezető arcai közé emelni: "Gáspár Zsolttal nem kötöttünk új megállapodást. Tiszteletdíjának pontos összege üzleti titok, annyit mondhatunk csupán, hogy a cikkben szereplő összeg igen távol áll a valóságtól. Azt is fontos leszögeznünk, hogy Gáspár Zsolt az Édes élet szereplőjeként nem sorolható a csatorna kiemelt műsorvezetői, sztárjai közé."

Mennyivel keresnek többet a sztárok, mint az átlagember?

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 235 ezer forint volt az első hat hónapban. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan bruttó 250 800 forintot kerestek, a költségvetési intézményeknél dolgozók átlagkeresete 205 900 forint volt a június végéig tartó hat hónapban.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 153 900 forintot tett ki, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 104 400, a szellemi foglalkozásúaké 209 ezer forint volt az első hat hónapban. A családi kedvezmények 2014. évi változása további 0,8 százalékpontos emelkedést eredményezett a nettó keresetek előző évi átlagához viszonyítva. Ezt figyelembe véve a nettó kereseti átlag 160 700 forintra becsülhető az első hat hónapban a KSH szerint. A további részleteket ITT olvashatod.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm