19 °C Budapest

Ezt tízezrek rontják el minden tavasszal, aztán meg jön a bírság

2015. április 22. 11:21

Közeledik a személyi jövedelemadó bevallásának határideje. Ha magunk készítjük az adóbevallásunkat, az a legegyszerűbb, ha online végezzük a kitöltést, hiszen a program azonnal jelzi, ha hibát vétünk. Ez azért is fontos, mert bírság is járhat egy-egy hibáért. Alig egy hónapunk maradt, ne hagyjuk utolsó pillanatra a bevallás leadását.

A tavalyi évi személyi jövedelemadóját idén május 20-ig kell bevallani. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján keresztül elektronikusan is elkészíthető a bevallás, ami egyre népszerűbb, tavaly az összes bevallás mintegy negyede elektronikus formában jutott célba. Igaz, csak akkor lehet elektronikusan leadni a dokumentumot, ha rendelkezünk ügyfélkapus azonosítóval. Ha nincs, akkor a számítógépen kitöltött bevallást ki kell nyomtatni, alá kell írni, és postára kell adni.

Lépésről lépésre

A kitöltőprogramot a NAV honlapjáról lehet letölteni, a bal oldali SZJA gombra kell kattintani. Ott rögtön elolvashatjuk, melyik nyomtatványt milyen feltétellel lehet választani, illetve itt olvasható el a felhasználói útmutató. Választhatjuk az 1453-as személyi jövedelemadó bevallás nyomtatványát, illetve az 1453ADO nevű adónyilatkozatot. Ez utóbbi a söralátétként elhíresült bevallás, amiben mindössze három sort kell kitölteni, viszont szigorúbb feltételeknek kell megfelelni, például a munkáltatók által levont adó, adóelőleg, és a ténylegesen fizetendő adó különbözete nem lehet több ezer forintnál.

A program futtatásához Java Run Time (JRE) 6-os verziójára (build 1.6) van szükség. Ha ez van a gépen, minden rendben, a nyomtatványkitöltő program futni fog. Ha régebbi verziónk van, frissítésre lesz szükség. Az adóhivatal honlapján ehhez is nyújtanak segítséget. Azt viszont jó tudni, hogy a Windows98 és WindowsME operációs rendszerek nem alkalmasak a program futtatásához. Valójában igen egyszerű a metódus, rákattintunk a letölteni kívánt nyomtatványtípusra, és ha nincsenek extra igényeink, sorra elfogadjuk a felkínált telepítési opciókat.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A telepítéssel megkapjuk az aktív súgót is, ami majd minden egyes lépésünket ellenőrzi a kitöltés során. A hibák közül pirossal jelöli a program a bevallás tartalmi hibáját, sárgával az összefüggésekre hívja fel a figyelmet, a kék pedig olyan súlyos hibát mutat, amellyel a bevallás érvénytelen. Nem felesleges ez az óvintézkedés, az idén március végéig beérkezett majdnem 800 ezer adóbevallás körülbelül 10 százaléka javításra szorul.

Ezek a leggyakoribb hibák

  • hiányzik az aláírás
  • téves a helyesbítés, az önellenőrzés jelölése a főlapon
  • nincs adószám a bevalláson (adószámos magánszemélyek esetén is kötelező kitölteni);
  • a visszaigényelhető adót tartalmazó bevallás esetén nem szerepel sem a bankszámlaszám, sem az utalási cím
  • hiányoznak a vállalkozói mellékletek, jellemzően a tevékenységüket év közben megszüntető egyéni vállalkozóknál
  • nem jól számolják ki az adózók a családi kedvezmény keretösszegét
  • nem, vagy nem megfelelően töltik ki az adózók az eltartottakra vonatkozó lapot
  • a 2014-ben megszületett gyermek esetén a várandósságról szóló nyilatkozatot nem töltik ki
  • a kifizető által levont adóelőleg helyett az adózó által befizetett adóelőleg szerepel
  • üres a bevallás (a "söralátét-bevallás" nyomtatványánál tipikus hiba).

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm