16 °C Budapest

Ezt mindenképp tudnod kell, különben megy a levesbe az adód

2016. január 29. 18:31

A bevallási nyilatkozatot választók is rendelkezhetnek adójuk 1+1 százalékáról. Évek óta nagyjából csak a fele ajánlja fel adójának egy százalékát abból a mintegy négy és félmillió állampolgárból, aki személyi jövedelemadót fizet. Az szja 1+1 százalékáról idén is csakúgy, mint az elmúlt években május 20-áig lehet rendelkezni, szja-bevallási formától függetlenül.

Aki személyijövedelemadó-bevallást nyújt be az adóhivatalnak, egyúttal rendelkezhet arról, hogy adójának 1+1 százalékával támogat civil szervezetet, egyházat, illetve a Nemzeti Tehetség Programot.

Akik már benyújtották a bevallásukat vagy munkáltatójuknál X jelet tettek és a NAV-ot bízták meg a bevallás elkészítésével, de még egyetlen szervezetet sem jelöltek meg kedvezményezettként, nem maradtak le semmiről. Ugyanis az 1+1 százalékról rendelkezni a bevallástól függetlenül lehet és lehetett eddig is egészen május 20-ig.

KATTINTS! Fontos papírt kapsz a főnöködtől januárban: nagy baj, ha nem

Az új lehetőség a bevallási nyilatkozat az szja-bevallás egyik módja. Ha valaki a munkáltató igazolásán X-et ír a megfelelő rovatba, azaz ezáltal megbízza a NAV-ot a bevallás elkészítésével az egyben le is tudja az adóbevallási teendőit. Az 1+1%-os rendelkezés nem adóbevallási teendő, és a felajánlás csak egy lehetőség, az emberek saját belátásuk szerint dönthetnek, hogy adójuk 1+1 százalékával szeretnének-e jótékonykodni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A NAV honlapján valamennyi támogatható szervezet, annak adószáma, illetve technikai száma is megtalálható. Felajánlásokat kizárólag a listán szereplők kaphatnak, vagyis azok a szervezetek, amelyek szeptemberig regisztráltak a NAV-nál és megfelelnek a támogatás feltételeinek.

Azok az adóforintok, amelyekről nem rendelkeznek az adózók, a költségvetésben maradnak. Az a pénz azonban, amit az állampolgárok támogatásként felajánlanak, leggyakrabban gyermekek gyógyítását és állatmenhelyek működését szolgálja.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem