Augusztus 31: százezreket fizethetsz, ha ezt a határidőt elmulasztod

MTI
2016. augusztus 27. 09:59

Nagyobb hallgatói csoportnak jár le augusztus 31-én az oklevélszerzési határideje. A határidő nagyságrendileg 1000 állami ösztöndíjas hallgatót érint. Mutatjuk, mit csinálj, ha négy nap alatt már esélyed sincs diplomát szerezni.

Azoknak a felsőoktatási hallgatóknak, akik 2013 szeptemberében magyar állami ösztöndíjas finanszírozási formában, négy féléves képzésben - mesterképzésben vagy felsőoktatási szakképzésben - kezdték meg tanulmányaikat (vagy időközben erre a finanszírozási formára kerültek átsorolásra) és nem szüneteltették tanulmányaikat, az oklevélszerzési határidő augusztus 31-én lejár. Ez a határidő vonatkozhat azokra is, akik 2013 előtt kezdték meg tanulmányaikat, de korábban passzív félévük volt - írja az MTI az oktatas.hu portálon közzétett összegzés alapján.

A nemzeti felsőoktatásról szóló törvény értelmében a magyar állami ösztöndíjas hallgatóknak a képzési idő másfélszerese, azaz a négy féléves képzések esetében hat félév alatt kell megszerezniük az oklevelüket. Ez alól kivételt jelentenek azok, akiknek volt passzív féléve, hiszen az oklevélszerzési határidőt minden egyes passzív félév kitolja.

Kiemelték, nem csupán végbizonyítvány vagy sikeres záróvizsga, hanem kiállított oklevél szükséges a kötelezettség teljesítéséhez. Az oklevélszerzés tényéről az Oktatási Hivatal a felsőoktatási intézményektől kapott adatokból értesül, a hallgatónak ezzel kapcsolatban nincs bejelentési feladata. 

Kitértek arra is, hogy a magyar állami ösztöndíj igénybevételéhez kapcsolódó oklevélszerzési határidő és a záróvizsga letétételére nyitva álló határidő nem azonos.

A magyar állami ösztöndíj szempontjából az a kötelezettség áll fenn, hogy a hallgató a képzés kezdetétől számítva a képzési követelményekben (KKK) előírt képzési idő másfélszeresén belül oklevelet szerezzen. Amennyiben nem teljesíti ezt a feltételt, úgy visszafizetési kötelezettsége keletkezik a Magyar Állam felé, az igénybe vett állami ösztöndíj 50 százalékára (ettől függetlenül a hallgató még később is megszerezheti az oklevelet, de a fizetési kötelezettsége már fennáll).

A záróvizsga teljesítésére - a 2012-től indult képzéseknél - az abszolutórium (végbizonyítvány) megszerzése után két év áll rendelkezésére a hallgatónak. A felsőoktatási intézmény a záróvizsga letételét 2 év eltelte után feltételhez kötheti. A hallgatói jogviszony megszűnését követő ötödik év eltelte után záróvizsga nem tehető, ez jogvesztő határidő.

Amennyiben a (volt) hallgató nyelvvizsga megszerzése érdekében külföldi tanulmányokat folytat, vagy felnőttképzésben tanulja a nyelvet, az oklevélszerzési határidő lejártáig kérelmezheti a határidő felfüggesztését, a megfelelő dokumentumok - felnőttképzési szerződés vagy külföldi tanulmányokról szóló jogviszony-igazolás - benyújtásával. Felfüggesztés legfeljebb két évre adható.

Lehetőség van az oklevélszerzés alóli mentesség kérelmezésére is, ha a hallgató az oklevelét tartós betegsége, balesete vagy szülés miatt nem képes megszerezni, illetve amennyiben a hallgató három gyermeket szült 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

- írták. 

Akinek lejárt az oklevélszerzési határideje, az visszafizetési kötelezettséget megállapító határozatot kap majd az Oktatási Hivataltól, ennek kézhezvételét követően meghatározott ideig részletfizetési vagy mentesítési kérelmet nyújthat be illetve vállalhatja hazai munkaviszony fenntartását az állami ösztöndíjjal támogatott félévekkel megegyező időtartamban

A hazai munkaviszony beszámítását visszamenőlegesen is, a hallgatói jogviszony megszűnésétől kérheti a hallgató azzal, hogy egy félév 150 napnak felel meg. Továbbá, amennyiben a hazai munkavégzési kötelezettség időszakában a hallgató ismételten hallgatói jogviszonyt létesít, úgy tanulmányai idejére kérelmezheti a munkavégzési kötelezettség felfüggesztését.

Visszafizetés alóli mentesítés tartós betegség, megváltozott munkaképesség, baleset, szülés, két vagy több gyermek nevelése vagy egyéb váratlan, a volt hallgatón kívül álló okból kérelmezhető - jelezték.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem