20 °C Budapest

Aki az élvhajhászokat szolgálja ki, az keres a legjobban

2016. november 10. 19:31

A Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi adatai szerint jócskán megemelték az eladók bérét a boltosok, egy év alatt 10 százalékkal. A nemzetgazdasági átlag csak 8 százalék, a havi bruttó kereseteket nézve a fizikai dolgozók körében. Közelített is egy ezrest a kiskereskedelem a nemzetgazdasági átlaghoz mért lemaradásából, egy évvel ezelőtt a különbség még 21 ezer forint volt, most már csak 20 ezer forint. 

A legnehezebb az élelmiszerboltok helyzete, mivel ebben a körben januárhoz képest csökkent is némileg a fizikai dolgozók száma - írja a Blokkk.com. A KSH legutóbbi adatai szerint 77 208 fő, augusztusban viszont már csak 76 315 fő dolgozott valamilyen élelmiszerboltban, a létszámesés mértéke 893 fő. Tovább nőtt a betöltetlen álláshelyek száma, másfélszerese volt az egy évvel korábbinak, akkor kockázatos egy kézlegyintéssel elintézni ezt létszámcsökkenést.

A bolti, áruházi kiskereskedelem összlétszáma - 192 ezer fő - nem változott év eleje óta, így annyi összegezhető, hogy 

a 10 százalékos béremelés éppen az eladók megtartására elég, de nem tudni, meddig.

Feltehetően lesznek még magasabbak is a bérek a közeljövőben, főleg karácsonykor, amikor jócskán kell a több munkáskéz a boltban.

A legnehezebb bért emelni az élelmiszerboltban, mivel könnyen áremelésbe csaphat át a nagyobb fizetés, amit itt nem nagyon kedvelnek a vásárlók. Így nem csoda, hogy többségében továbbra is az élelmiszerboltok fizetnek a legrosszabbul. Kivétel persze akad, ilyen az italbolt, vagy az úgynevezett élelmiszer jellegű vegyes bolt, ahol már mást is árulnak az éteknek valók mellett. A hipermarketek, nagyobb szupermarketek is ebbe a körbe tartoznak, ami feltehetően felfelé húzza az átlagot.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az élbolyban az élvezeti cikkes eladók állnak, így a sportszeresek, az illatszeresek és az italboltok.

Természetesen cserélődnek is a helyek, akár hónapok alatt is, hiszen korábban még az illatszer eladó keresett a legjobban. A béremelés nagyságában mért változások is sejtetik a kisebb-nagyobb helycseréket: a nagyobb összegű béremelés előrébb tolhatja a szakmacsoport bérátlagát. Egy év alatt a legnagyobb emelés az autószalonokban volt, de ettől alig maradtak el a már említett élelmiszer vegyes áruházak.

A legkevesebbet az italárusok bérén emeltek a boltok, de hát itt egyébként is magasak a bérek. A piaci árusok hó végi borítékja is alig vastagodott a többiekhez képest, de a hentesek sem keresnek sokkal többet az egy évvel korábbihoz képest.

A bolti eladók, pénztárosok, árufeltöltők bére hónapról hónapra változik, nem véletlenül: a nagy boltok létszámigényét a megszaporodott hirdetések, a kicsikét a "rögtön jövök" táblák gyarapodása pontosan mutatja. Van, akinek már csak egy eladóra futja. De akad olyan boltos is, aki egyedül árusít egyszerre két boltban: kiírja a mobil telefonszámát az egyik ajtajára, ha éppen a másikban kiszolgál. És természetesen abban is besegítenek egymásnak a kisboltosok, hogy a "rögtön jövök" tábla helyett figyelik a másik boltját is.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm