400 ezres nettó? Hát hol élnek ezek a gyerekek?

2016. január 3. 13:01

A tavalyi év egyik legérdekesebb pénzügyi híre a magyar fiatalokról szólt, pontosabban arról, milyen hihetetlen fizetésekről ábrándoznak a középiskolások. De vajon hogyan teljesülhetne az álmuk? Milyen munkát kellene találniuk ahhoz, hogy 400 ezres nettó kezdőfizetést kapjanak?

A 2015-ös év egyik legérdekesebb pénzügyi felmérését tették közzé december elején. A Provident megbízásából a GfK reprezentatív kutatása a magyar fiatalok pénzügyi ismereteit vizsgálta. A kutatás során a kérdezők figyelembe vették többek között azt is, hogy a diákok iskolájukban részesülnek-e valamilyen pénzügyi oktatásban, vagy sem.

A több mint 1000 középiskolás diák megkérdezésével végzett kutatásból kiderül, hogy a tanulók elméleti pénzügyi ismereti szintje továbbra is meglehetősen alacsonynak mondható. A megkérdezettek közel egyharmada nincsen tisztában olyan pénzügyi alapfogalmak jelentésével, mint a

  • törlesztőrészlet,
  • futamidő,
  • vagy a THM.

Bár hiányosak a diákok ilyen irányú ismeretei, a kamatszámítási feladatra a felmérésben résztvevők 57 százaléka, az inflációval kapcsolatos kérdésre 43 százalékuk válaszolt helyesen. Legismertebb pénzügyi fogalom a kamat és a részvény volt a tanulók körében, az előbbit 64 százalékuk, az utóbbit 50 százalékuk ismerte megfelelően. Összességében a megkérdezettek csupán harmada adott jó választ a pénzügyi kompetenciát mérő kérdések legalább felére. Az átlagnál nagyobb arányban teljesítettek jól a pénzügyi képzésben résztvevő tanulók (51%), illetve a szellemi munkát végző alkalmazottak gyermekei (43%).

235 ezer nettó már "elfogadható"

A fizetéseknél jöttek azonban az igazán érdekes válaszok. A 16-18 éves diákok számára már az első munkahely kiválasztásánál a legfontosabb tényező az anyagi megbecsültség, minden második középiskolásnál elvárás a magas fizetés.

A diákok bérigénye is megnőtt az elmúlt évek felméréseihez képest.

Átlagosan körülbelül 235 000 forintos nettó fizetést tartanak elfogadhatónak pályájuk kezdetén, míg a minimum igényük nettó 158 000 forint.

A felmérés szerint 375 000 forintos nettó fizetés lenne az, aminek már kifejezetten örülnének az első munkahelyen.

A gimnáziumban tanuló diákok elvárásai még magasabbak a szakközépiskolában tanuló társaiknál: számukra egy nettó 400 000 forint feletti fizetés lenne igazán megnyerő, ami 20 százalékkal magasabb összeg, mint a szakközépiskolások esetén.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az anyagi juttatások mellett az első munkahely esetén szintén fontos kritérium volt a tanulók számára, hogy a választott cég biztos háttérrel rendelkezzen, illetve a megkérdezettek 34 százaléka szerint nem elhanyagolható szempont a jó munkahelyi légkör és a társaság sem.

De milyen állás kellene ezekhez a fizetésekhez?

A Nemzeti Foglalkoztatási Hivatal (NSZFH) statisztikái alapján Magyarországon a legjobban keresők között a légiforgalmi irányítók, a vezető beosztásban lévők, a bírók, adótanácsadók, ügyészek, és brókerek vannak, akiknek a havi fizetésük minimum 500 ezer forint, de akár az 1 milliót is meghaladhatja.

Ehhez képest a bruttó átlagfizetés Magyarországon a KSH adatai szerint jelenleg átlagosan havi 243 ezer forint. A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, gazdasági ágban a legmagasabbak (491 800 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén pedig a legalacsonyabbak (145 900 forint).

{{EMBED:infogram_0_brutto_atlagkeresetek_alakulasa" title="bruttó átlagkeresetek alakulása}}

Nem kell feltétlenül diplomásnak lenni ahhoz, hogy jól fizető állást kapjunk, ugyanis számos szakértő szerint a munkaerőhiány miatt a jövőben bizonyosan nőni fog a kereslet a jól képzett szakmunkások iránt. Ugyanakkor az NFSZH statisztikái alapján a legjobban fizető toplistás állások betöltéséhez szükséges a diploma.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem