Végre itt a lehetőség? Így szerezhetsz pénzt lakásvásárláshoz

Pénzcentrum
2013. április 4. 05:27

A magyar családok nagy része közel öt éve nem tudta felújítani lakását, költözésről meg még kevesebben álmodhattak az elmúlt években. A forint lakáshitelek kamatai az egekbe szöktek, kölcsönből lakást venni biztosan nem érte meg. Tavaly azonban három olyan dolog is történt, ami megváltoztathatja ezt a helyzetet: megjelent az új kamattámogatás és a szocpol, valamint a jegybank kamatvágásainak köszönhetően a piaci alapú hitelek is egyre elérhetőbbek. Könnyen lehet, hogy a nyomott lakásárak és az olcsóbb hitelek miatt 2013-ban érdemes házat/lakást venni. De hogy teremtsük elő rá a pénzt? - a Pénzcentrum.hu Otthonteremtési cikksorozatának harmadik részében erre válaszolunk.


Már 5 éve folyamatosan esnek az ingatlanárak országszerte és Budapesten is. A frekventált fővárosi kerületekben ez a trend némileg megakadni látszik, de nem lehet tudni, hogy hol a mélypont. Az viszont látszik, hogy 2013 teljesen más lehet, mint az elmúlt 5 év, hiszen olyan feltételek változtak meg, amik nagyban kedveznek a lakásvásárlóknak. Az elmúlt fél évtizedben rengetegen lehetnek azok, akik nem költöztek, vártak a megfelelő időpontra, ami lehet most a szocpol és a kamattámogatott hiteleknek köszönhetően elérkezett. A piaci hitelek kamatkilátásai is kedvezőek, a jegybank folyamatos kamatcsökkentései miatt több éves mélypontjukon vannak a költségek. A végtörlesztés káros és negatív hatásainak nagyrészt vége.

Korábbi cikkünk: Miért érdemes most lakást venni? Itt a válasz az albérleteseknek

Már használt lakásra is igényelhetünk szocpolt?

Jó hír a használt lakás vásárlóknak, hogy a sajtó értesülései szerint törvényalkotási fázis végén jár a használt lakás vásárlására is igényelhető félszocpol törvénytervezetének elfogadása. Ezzel a teljes összegű, új lakás vásárlására költhető támogatás is bőkezűbbé válhat

Az NGM szakértői által tervezett változtatások az alábbi fontosabb módosításokról szólnak:

- A lakásépítési támogatás mértékének emelése, hogy a maximális összeg megközelítse a korábban hatályban volt szocpolt (két gyermek esetén megközelíthesse pl. a 3 millió forintot is)
- A jelenlegi legalább kettő helyett már egy gyermek után is járna támogatás
- A lakás alapterület-minimuma a jelenlegi 60 négyzetméter helyett 45 négyzetméter lenne
- Használt lakás vásárlásához bevezetnék a "félszocpolt", ami az új lakásokra vonatkozó alaptámogatás összegének az 50%-a
- Kettő vagy több gyermeket nevelő családok számára a "félszocpolt" meglévő lakásuk bővítésére is elérhetővé tennék a számlákkal igazolt költségek legfeljebb 50%-a erejéig.

Nagy segítség a családoknak, hogy a most várható módosítások nyomán már kisebb alapterület esetén is járhatna a szocpol és használt lakás esetén is van esély a támogatás bevezetésére. Ennek összege a korábbiakhoz hasonlóan három tényezőtől: 1. a lakás alapterületétől, 2. a gyermekek számától, 3. a lakás energiaminősítésétől függene. Használt lakás esetén a feltüntetett összegek felével lehet majd számolni.


Az olcsó, kamattámogatott hiteleknek most sincs a szocpolhoz hasonló kikötése, tehát akár használt lakásra is lehet igényelni, az ingatlan értéke pedig elérheti 20 millió forintot is.

A kamattámogatott hitelek kamata, valamint a nyújtott kamattámogatás mértéke egyaránt a jogszabályban meghatározott referenciahozamhoz (az Államadósság Kezelő Központ által meghirdetett súlyozott átlag állampapírhozamhoz) kötött, s egyre alacsonyabb . A támogatás mértéke január elsejétől emelkedett, mert már állandó az első 5 éves időszakban. A kamattámogatott hitelek támogatása a referenciahozamokkal együtt csökken, ám a hitelkamat egy törvényi kitétel miatt nem csökkenhet 6 százalék alá. Már nincsenek nagyon messze ettől az értéktől a bankok ajánlatai, sőt több helyen még kedvezményeket is kaphatunk. A legjobb előzetes ajánlatokat a BankRáció.hu hitel összehasonlító oldalon érdemes keresgélni, ahol személyre is szabhatjuk a bankok ajánlatait. Ezek ismeretében érdemes felkeresni a bankfiókokat.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A legkedvezőbb hitelek kamatai elérik a 6 százalékot, ennél lejjebb a kamattámogatás szabályai miatt nem mehetnek már a hitelköltségek. Többgyerekes, új lakást vásárlóknak tehát olcsóbb hitelre már felesleges várni, de a használt lakás vásárlók sem kaphatnak már a következő időszakban (ami akár több év is lehet) lényegesen kedvezőbb forint hitelt.

Hol igényeljünk szocpolt és kamattámogatott hitelt?

Érdemes lehet egy banknál elintézni a szocpolt és hiteleket is, hiszen így megfelezhetjük a kapcsolódó banki költségeinket. Összeszedtük azokat a bankokat, ahol egyszerre is igényelhetünk kamattámogatott hiteleket és szocpolt. Jelenleg a nagyobb bankok közül négynél, az FHB-nál, K&H-nál, OTP-nél és az MKB-nál érhető el a szocpolként közismertebb lakásépítési támogatási rendszer . E négy pénzintézetben is kínálnak támogatott lakáshiteleket, ám a jelenleg működő kétféle konstrukció összes lehetséges módozatát csak az FHB-nál és az MKB-nál lehet megtalálni. Máshol nem kínálják az összes államilag támogatott lakáshitel lehetőséget.

A táblázat végén feltüntettük azokat a bankokat is, ahol még elérhető a 2009-es kamattámogatás, amely keretében nem 5, hanem 20 évig kaphatnak állami segítséget a lakásvásárlók. Ennek a feltételei jóval szigorúbbak, mint az új kamattámogatásnak. A támogatás csak bizonyos életkor alatt igényelhető és csak új lakás vásárlására és korszerűsítésre folyósítják a hitelt. A tapasztalat azt mutatja, hogy aki szocpolra jogosult az ezt a kamattámogatást is tudja kérni a bankfiókokban.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem