8 °C Budapest

Sorok a bankfiókoknál: kártyájukat sem tudták használni

MTI
2015. február 26. 18:32

Kisebb sorok alakultak csak ki, folyamatosan vették fel az ügyfelek a DRB bankcsoporthoz tartozó négy bank fiókjaiban a számukra kifizethető 60 ezer forintot az MTI vidéki tudósítónak helyszíni jelentése szerint.

A bankfiókoknál sorban álló emberek elsősorban azt kifogásolták, hogy csak 60 ezer forintot kaphatnak meg, és bankkártyájukkal nem tudnak sem vásárolni, sem pénzt felvenni.

Csütörtök délután a DRB pécsi fiókjai előtt folyamatosan 20-30 ember várakozott. Az ügyfelek türelmesek voltak, atrocitás sehol nem történt.

A Fejér megyei Csákváron nem sokkal a zárás előtt 20-25 ember várt, az ügyfeleket tizesével engedték be, a pénztár a hivatalos nyitva tartáson túl is kiszolgálta az ügyfeleket. Délelőtt még sokkal nagyobb volt a sor. Sokan méltatlankodtak a 60 ezer forintos kifizetés miatt, egyebek mellett azért, mert minden megtakarításukat is itt tartották, illetve innen utaltak minden szolgáltatónak is.

Az MTI vidéki tudósítója délelőtt azt tapasztalta, hogy a Kaposvár környéki bankfiókok előtt általában 20-30 ember várt a nyitásra, nekik sorszámot osztottak.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden közölte, hogy azonnali hatállyal felfüggesztette a Buda-Cash Brókerház működési engedélyét és felügyeleti biztosokat rendelt ki a tudomására jutott visszaélés-gyanús esetek miatt. A felügyeleti biztosok kedden átvették az intézmény irányítását annak igazgatóságától, és gondoskodnak a megfelelő működésről.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A felügyeleti biztosok kezdeményezésére az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa szerdára bankszünnapot rendelt el Buda-Cash Brókerházzal összefüggésbe hozható a DRB Bankcsoport valamennyi bankjánál: a BRB Buda Regionális Banknál, a DRB Dél-Dunántúli Regionális Banknál, a DDB Dél-Dunántúli Takarék Banknál és az ÉRB Észak-magyarországi Regionális Banknál is.

A bankcsoport fizetőképességi helyzete miatt az MNB 60 ezer forintra csökkentette a kifizethető betétek és más források - köztük a csoportos beszedési megbízások - együttes összegét csütörtöktől. Az ügyfelek kizárólag a pénztárakban, készpénzben vehetik fel a pénzt.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem