21 °C Budapest

ScienNet: kinek özönlenek a milliók?

2009. június 29. 06:20

Egyre gyakrabban találkozhatunk újfajta vásárlói közösségek reklámjaival. A ScienNet és a Lyoness első látásra valamilyen újabb lehúzós multi level marketing akciónak tűnhet, azonban kár lenne tagadni: a háttérben zseniális üzleti ötletek állnak. Persze az igazán nagy pénzeket a cégek tulajdonosai zsebelik be.

"Sokan szkeptikusok ez ügyben de én lehet megpróbálom mostmár - hátha én is milliomos leszek - ki tudja ?" - hangzatos vélemény egy fórumon. Milliomosnak lenni, ez a cél, ehhez adnak segítséget az újfajta vásárlói közösségek.

Az üzleti modell bemutatásához induljunk ki a pontgyűjtő kártyák (SMART, SuperShop) mechanizmusából. A SMART kártyánál például ha tankolunk a Shell-kutaknál, ha fogyasztunk a McDonald's-ban, pontokat kapunk. A kapott pontokat pedig levásárolhatjuk a kijelölt üzletekben, rendelhetünk a katalógusból, beválthatjuk az éttermekben. A csatlakozott boltok pedig örülnek, hiszen a kártyatulajdonosok szívesebben vásárolnak náluk.

Mit kínál ezzel szemben a ScienNet?

A vásárlói rendszerek azon az elven alapszanak, hogy ha sokat vásárolsz, az nemcsak neked, hanem a boltnak is megéri, így kedvezményeket ad. Ahogy egy helyütt írják: "Minél nagyobb létszámmal lépünk fel az országos bolthálózatoknál, annál könnyebb megállapodnunk és jelentős kedvezményeket elérnünk."

A ScienNetnél nem pontokat kaphatsz a vásárlásaid után, hanem pénzt. Míg az pontgyűjtögetős törzsvásárlói rendszereknél (Smart, Supershop) a jóváírt pontok csak bizonyos helyeken vásárolhatók le, addig a ScienNetnél a kedvezményeidet készpénzben kapod meg. Ráadásul (és valójában ez a lényeg) ha tovább ajánlod a ScienNet rendszerét, elviekben akár magas jövedelemre is szert tehetsz.

A rendszerben több ezer termékpartner található, az egész országban, különféle kategóriákba sorolva: élelmiszer, gépjármű, műszaki cikk, lakberendezés, stb. Az is mutatja, hogy lehet valami a dologban, hogy olyan boltokban lehet kedvezménnyel vásárolni, mint a Coop- élelmiszerboltok, a Skála-áruházak, (esetleg a monori Pajzán Padlás Szexuális áruk Üzlete, vagy épp 9 magánnyomozó-iroda). Partnere a cégnek a Volksbank is: egy speciális számlacsomagot biztosít a ScienNet ügyfeleknek.

A vásárlást követően a ScienNet a kedvezményt a számládra utalja Ha viszont -és itt jön az MLM része a dolognak- rajtad keresztül is lépnek be ismerősök a hálózatba, az ő vásárlásaik után is megjelenik a számládon a kedvezmény mértékének 0.5%-a. Ezért ha beviszel valakit a rendszerbe, gyorsítod a jövedelmed növekedését.

Idézünk a sciennet.hu-n található prezentációból: "Ha a közvetlen törzsvásárlóink tovább ajánlják a ScienNet rendszert, és újabb törzsvásárlókat regisztrálnak, akkor ők lesznek a mi közvetett törzsvásárlóink. Ha a közvetlen törzsvásárlók a kiválasztott termékpartnereknél, a szerződött ScienNet termékpartnereknél vásárolnak, akkor az ott elköltött pénzüknek a 0,5 %-t megkapjuk jutalékként. Sőt a közvetett törzsvásárlóink elköltött pénzeinek a 0,5 %-t is jutalékként megkapjuk a ScienNettől." Ezen felül még különféle bónuszok és egyéb juttatások is vannak a rendszerbe építve, egyfajta ösztönzésként.

Mondanunk sem kell, az internet telis-tele van hihetetlen sikersztorikkal. "Szívós Mónika a Sciennettel száguld, mint a musztáng" -hangzik például egy cikk címe. A tagok sokszor a világháló segítségével próbálják bővíteni saját hálózatukat. 

Hol a bibi?

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Nos, ahhoz hogy megtakarítsak, meghatározott kereskedőknél, boltokban kell vásárolnom, ahol elfogadják a ScienNet-utalványaimat. Pedig könnyen lehet, hogy máshol (például nagyobb hipermarketben) jóval olcsóbb az általam preferált termék, sőt, könnyen lehet, hogy a számla végösszege is alacsonyabb (még akkor is, ha kapok néhány százaléknyi visszatérítést).

És valljuk be, nem kell feltétlenül az összeesküvés-elméletek hívének lenni ahhoz, hogy kissé kétkedve fogadjuk az alábbi mondatokat: "A ScienNet International az Egyesült Államokban, Washington D.C.-ben bejegyzett társaság. (...) A ScienNet brand, márkanév, egy teljesen új márkanév a földön. A tulajdonosok kimondottan Európára, az európai vásárlási kultúrára hozták létre. Tesztországként, elsőként Magyarországon indul a ScienNet rendszer és ahogy a megfelelő eredményeket, referenciákat elérte, a környező országokban, Európában mindenhol elérhető lesz." 

Az is érdekes, hogy a honlapon feltüntetett ügyfélszolgálati telefonszámon gyakorlatilag nem lehet a rendszer működésével kapcsolatos információkat kapni.

Ki nyer ezen igazán?

Nem kérdés, hogy a cég alapítói és működtetői. Mondunk egy példát: ScienNet-tag vagyok, és a nagykörűi Nagy-Bogrács étteremben ebédelek, 10 ezer forintért. A kereskedelmi árengedmény 10%. Az árengedmény százaléka csökkentésre kerül a ScienNet kezelési költségével: a ScienNet kezelési költsége 1%. Tehát míg én 9100 forintért ebédeltem (hiszen visszatérítik a 10-1%-ot), addig a ScienNet is kap 100 forintot az én fogyasztásomból. Minél több tagja van a rendszernek, annál több a fogyasztás, annál több az ilyen 100 forint, és a számok csak növekednek és növekednek...gyakorlatilag a rendszerrel együtt, határ nélkül.

 

Kedves Olvasónk! Ha Önnek van tapasztalata a ScienNet működésével kapcsolatban, ne ha bozzon, ossza meg velünk! Központi e-mail címünkre várjuk véleményét: penzcentrum@penzcentrum.hu.

Cikkünk következő részében egy másik, hasonlóan érdekes cég, a Lyoness működését mutatjuk be.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem