Mennyit, mikor és hogyan kapnak vissza a devizahitelesek?

Pénzcentrum
2014. szeptember 22. 06:02

A bankok elszámoltatásáról benyújtott törvény több lényeges kérdést tisztázott a devizaadósok megsegítéséről. Most már biztos, hogy a jogosulatlan túlfizetéseket előtörlesztésként kell elszámolni - kiszámoltuk, mennyit, hogyan és mikor kapnak vissza az adósok.

A múlt hét pénteken benyújtott devizahiteles törvény nem csak a visszatérítés teendőit és határidejét határozta meg, hanem kimondta azt is, hogy az árfolyamrésből és az egyoldalú kamatemelés jogcímén történő visszatérítést is előtörlesztésként kell elszámolni. Az árfolyamrés esetében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) már közzé tette azt a képletet, ami alapján a bankok kiszámolhatják az összeget, az új törvény pedig rendelkezik arról, hogy a kamatemelés számításait is a jegybank ajánlása alapján számolhatják ki a hitelintézetek. Emiatt nagy valószínűséggel hasonló módszerrel kell elszámolniuk a bankoknak, mint az árfolyamrés esetében.

Ahány bank, annyi elszámolás

Hatalmas különbségek adódhatnak a visszatérítés összegében aszerint, hogy melyik pénzintézet volt a hitelnyújtó. Ennek több oka van, az árfolyamrés mértéke például minden banknál eltérő, ahol kisebb volt az eltérés az MNB középárfolyamához képest, ott a visszatérítés is kisebb lesz. A kamatemelési gyakorlat bankonként változó, sőt, a kezdeti kamatszint ügyfelenként is eltér, ezért ebben még nagyobb különbségek lehetnek.

További eltérések lehetnek a következő eltérések miatt:

  • Futamidő hossza
  • Felvett összeg
  • Felvétel időpontja

A fenti okok miatt két különböző számítást végeztünk el, az egyik a jegybank havi átlagos kamataival számol, míg a másiknál egyszeri kamatemelés történt (öt százalékról hat százalékra nőtt a kamat egy lépésben). A felvett összeg mind a két esetben 8 millió forint, svájci frank alapon. Az első esetben csak a kamatemelés miatt 1,7 millió forint jött ki, addig az egyszeri kamatemelés esetén "csupán" 781 ezer forint jár vissza az ügyfélnek.

Kattints! Ezek a bankok küzdhetnek tovább a devizaperben

Mennyit kap vissza egy átlagos devizahiteles?

A kamatemelést és az árfolyamrést is figyelembe véve azt láthatjuk, hogy az MNB adatai alapján számolva több mint kétmillió forint is visszajárhat egy átlagos devizahitelesnek. Az egyszeri kamatemelés esetén ugyan jóval kisebb ez az összeg, de még így is egymillió-egyszázezer forintra rúg ez az összeg. Ebből az árfolyamrés miatt 348, illetve 323 ezer forintot tesz ki, míg a kamatemelés miatt 1,7 millió és 781 ezer forint jár vissza.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Számításunk lépései:
  • A folyósított összeg devizában megadott mértéke alapján ki kell számolni a törlesztőrészleteket az adott kamatozással.
  • A ténylegesen kifizetett törlesztőrészletekből ki kell vonni az átszámolt hitel törlesztőrészleteit, így megkapjuk a többletfizetés mértékét.
  • A többletet minden hónapban le kell vonni a tőketartozásból.
  • A most fennálló tőketartozásból ki kell vonni az átszámolt tőketartozást, így megkapjuk azt az összeget, amennyivel a tőketartozásunk csökken, ez az összeg "jár vissza" az ügyfeleknek.

Hogyan és mikor kapjuk vissza a pénzt?

Ahhoz, hogy megkapjuk a pénzt, be kell jelenteni a lakhelyünket, ha megváltozott, mivel ide küldi a dokumentumot az elszámolásról a hitelező. Ha nem változott meg a lakcímünk, akkor a banknak automatikusan meg kell küldenie az elszámolást.

Ha megszűnt szerződésről van szó, akkor a fentieken túl meg kell adni a bankszámlaszámunkat a hitelt nyújtó banknak. Megtehetjük azt is, hogy a fiókban vesszük fel a pénzt. Ennek részleteiről a bank köteles tájékoztatni meglévő és volt ügyfeleit egyaránt (kivétel kedvezményes végtörlesztők és a Nemzeti Eszközkezelők ügyfelei).

Az, hogy mikor kapjuk meg a pénzt elsősorban attól függ, hogy a bankunk perre ment-e az állam ellen, vagy esetleg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adott be keresetet ellene. Ezek ugyanis befolyásolják azt, hogy mikor juthatunk a pénzhez, sőt, az sem mindegy, hogy milyen per indult. A határidőket az alábbi táblázaton láthatod, vagy ebben a korábbi cikkünkben olvashatsz részletesen:

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem