12 °C Budapest

Megszereztük! Ezt a levelet kapják a hitelesek a bankjuktól

2015. február 19. 10:14

Az 5-7 oldalas elszámolási tájékoztatókat márciustól postázzák, és az ígéretek szerint nem lesznek benne apró betűk.


Több mint 2,4 millió szerződést érint a devizahiteles elszámolás, ezek között rengeteg lakáshitelt találunk. A bankoknak kötelező tájékoztatót közzétennie a honlapjukon az elszámolásról és a forintosításról. A jegybank sajtótájékoztatóján az elszámolási értesítő részleteit ismertetik.

Március elején (két héten belül) kezdik az elszámolási (és forintosítási) értesítő kipostázását a bankok.
Az ügyfeleknek egyelőre nincs tennivalójuk. A már megszűnt szerződések esetén viszont érdemes felvenni a kapcsolatot a hitelintézettel, egyeztetni a lakcímet és a bankszámlaszámot

A dokumentumban nem lesznek majd "apróbetűs részek", hanem - az ígéretek szerint - tisztán, érthetően a lényeg lesz leírva a dokumentumban, az alábbi három plusz egy pontban részletezve:

  • Az első rész tartalmazza a tisztességtelenül felszámított összegeket, árfolyamrés, illetve egyoldalú kamatemelés részre lebontva. Itt találhatjuk meg azt is, hogy mennyi jár vissza az ügyfélnek és hogyan alakul a tartozása.
  • A második részben találhatjuk a forintosítás során kialakult kamatot, törlesztőrészletet és fennálló tartozást.
  • A harmadik pontban pedig a panasztételi, jogorvoslati lehetőségek olvashatóak.
  • A plusz egy pont gyakorlatilag egy táblázat, amiben az eddig befizetett összegeket találjuk.

Két esetben kell az ügyfélnek kezdeményezni

A követeléskezelőknek átadott tartozások esetén is köteles a bank értesítőt küldeni, de az ügyfélnek kell megkeresni a hitelezőt.

A másik speciális eset a kedvezményes végtörlesztők köre, akiknek kezdeményezni kell a bankjuknál az elszámolást, ráadásul 10 ezer forintot kell fizetniük ezért. Amennyiben valóban jár vissza pénz, akkor az ügyfél visszakapja ezt az eljárási díjat.

Mi a helyzet az árfolyamgátasokkal?

Az árfolyamgátas szerződések ismertetése során kiemelték, hogy nem feltétlenül csökken a törlesztőrészlet. "Ami biztos, hogy a gyűjtőszámlás szerződés miatt a törlesztőrészlet nem emelkedhet" - tett hozzá Szabó László, a jegybank szakértője. Azt hozzá kell tenni, hogy az árfolyamrögzítés lejárata után megugorhat a törlesztőrészlet, mivel ha többlet halmozódik fel, azt a későbbiekben az ügyfélnek törlesztenie kell.

Kivételesek az OTP ügyfelei

Az OTP esetében nem biztos, hogy az értesítők kiküldése március elején indul, mivel az egyoldalú kamatemelés miatti pereik elhúzódtak, az erről szóló információkat a bank a honlapján fogja közzé tenni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem