20 °C Budapest

Kifestetnéd a lakást? Szakemberhiányra és horror óradíjakra készülj

2016. október 5. 05:27

Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a "csináld magad" típusú lakásfelújítások. Persze sokat megspórolhat az, aki például magának festi ki a lakását, de még így is könnyen elkölthetünk akár több százezer forintot is. Ha pedig ezt hitelből szeretnénk megoldani, akkor többféle konstrukcióból is választhatunk. A Pénzcentrum mutatja, kinek melyiket érdemes igényelnie.

Manapság egyre többen vágnak bele saját maguk a lakás felújításába, hiszen ezzel megspórolható a szakemberek munkabére. Persze nem minden munkát tudunk elvégezni, de napjainkban rengeteg TV-műsor, újság és persze internetes portál foglalkozik, az úgynevezett "csináld magad" lakásfelújításokkal. Ezekből pedig sok kreatív ötletet és jó tanácsot szerezhetünk a felújításhoz.

A bátrabbak maguknak szerelik a villanyt, esetleg falat is bontanak. Vannak olyanok is, akik maguknak cserélik ki az ablakokat, de az sem ritka, ha valaki belevág és leteszi a laminált padlót. A legtöbben talán a lakás újrafestésnek kezdenek neki szakember nélkül, ezért most annak jártunk utána, hogy milyen költségekkel kell ilyenkor számolni.

Milyen gyakran érdemes újrafesteni a lakást?

Helyiségenként változó, hogy milyen gyakran érdemes újrafesteni. Ez többek között az adott szoba igénybevételétől és persze a használt festék minőségétől is függ. A nagyobb igénybevételű szobákat, mint például

  • a konyhát és a fürdőszobát 1-2 évente ajánlott,
  • a nappaliban talán kevésbé koszolódnak a falak, ott elég 2-3 évente,
  • a hálószobát pedig 4-5 évente érdemes újrafesteni.

Ha egy szakemberrel szeretnénk kifestetni a lakást, akkor 2 500 forintos óradíjjal kalkulálhatunk, de ez régiónként változhat, olyan országrész is akad, ahol a 900 forintos óradíj is soknak számít. A kétszeri glettelés és két rétegben történő festés átlagosan nettó 1 500-2 500 forintba kerül négyzetméterenként. Ez tartalmazza az anyagköltséget és a munkadíjat is, ezért már minőségi munkát várhatunk. De hogyan úszhatjuk meg ezt olcsóbban?

Abban az esetben, ha a festendő felületnek, falnak nincsenek komolyabb hibái, nem pereg, nem kell komolyabb javításokat végezni rajta, nincs szükség glettelésre, nem kell bonyolultabb festési, dekorációs vagy penészeltávolítási megoldásokat alkalmazni, akkor átlagos vásárló is boldogulhat

- válaszolta a Pénzcentrum megkeresésére Mezőcsáti László, a Poli-Farbe Vegyipari Kft. értékesítési igazgatója.

Ha saját magunk vágunk bele a lakás kifestésébe, akkor érdemes olyan festéket választanunk, ami egy rétegben is jól fed. A festékes dobozokon általában rajta van, hogy mekkora falfelületre elegendő egy-egy doboz, de azért érdemes inkább kicsit többel számolnunk. Persze nem mindegy, milyen márkát vagy milyen színű festéket választunk.

Találni 1 liter festéket (ami kb. 20 m2 falfelületre elegendő) 2 000 - 3 000 forintért, de akár 10 ezer forint körül is. Vagyis az anyagköltség 100-150 forint/m2-ből is kihozható. Azonban ne felejtsük el, hogy szükségünk van még kisebb nagyobb ecsetekre/hengerekre és fedőfóliára is, ami még jó pár ezer forinttal megdobhatja a költségvetést.

Nincs miből felújítanod?

A bankoknál természetesen igényelhetünk kifejezetten a lakásfelújítására fordítható hitelt is. Többféle konstrukcióból is választhatunk, az alábbiak jöhetnek szóba:

  • személyi kölcsön (szabad felhasználású),
  • jelzáloghitel (szabad felhasználású),
  • lakásfelújításra felhasználható lakáshitel.

Azt, hogy ezek közül melyiket érdemes választanunk többek között az határozza meg, hogy mennyi pénzre lenne szükségünk illetve, hogy kell-e fedezet a hitelfelvételhez vagy sem. A legalacsonyabb kamatokkal a lakáscélú jelzáloghitelt tudjuk felvenni. A jegybank adatai szerint jelenleg 5 százalék körüli kamattal vehetünk fel lakáskölcsönt, bár ilyenkor magasabb indulóköltségekkel kell számolnunk, hiszen például a hitel fedezetéül szolgáló ingatlan értékbecslésére is szükség van. Ennek díja 10-40 ezer forint között mozog, de akad olyan pénzintézet is, ami ennek visszatéríti az árát.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A lakásfelújításra is fordítható, lakáscélú jelzáloghiteleknél azonban szinte minden banknál szükség van dokumentációra, vagyis előre le kell adnunk a tervezett költségvetést, és általában részben számlákkal is igazolnunk kell a költségeket. Ha szakemberek végeznénk nálunk a felújítást, talán ez nem is okozna gondot, de a saját magunk által végzett felújításoknál nem könnyű előre kitalálni, hogy pontosan mennyit kell majd elkölteni a felújításhoz szükséges alapanyagokra és a számlák gyűjtögetése sem mindig könnyű feladat.

Ezeket azonban mind elkerülhetjük, ha a szabad felhasználású jelzáloghitelt választjuk, amelynek a kamatozása csak kicsivel magasabb a lakáshitelekhez képes: általánosságban 5-6 százalék körül mozog. Azt azonban ne felejtsük el, hogy itt is vannak indulóköltségek, hiszen fedezetre is szükség van.

Amennyiben csak kisebb összegre lenne szükségünk a felújításhoz, akkor érdemes lehet a szabad felhasználású személyi kölcsönben gondolkoznunk, amit akár már 10 százalék alatti kamattal is igényelhetünk. Az igényléshez általában elegendő egy (megfelelő összegről szóló) jövedelemigazolás. Ráadásul a szabad felhasználású hitelekből akár kiegészítőket is vásárolhatunk a lakásba, legyen szó kanapéról, szekrényről vagy épp egy díszpárnáról.

A szabadfelhasználású személyi kölcsönök nagy előnye, hogy nem kell pluszban igazolnunk, hogy pontosan mire is használtuk fel a kölcsön összegét. Sőt, a z ilyen kölcsönöket gyorsan, akár 3 napon belül is megkapkaphatjuk, na persze, ha megfelelünk az igénylési feltételeknek.

Ha a jövedelmünket is banknál vezetett számlára utaljuk, még kedvezőbb kamatú lehet a kölcsön.

A kifejezetten lakásfelújításra vonatkozó személyi kölcsönöknek nagy előnye a szabadfelhasználású kölcsönökhöz képest, hogy a sztenderd kamatoknál még kedvezőbb kamatozással lehet igényelni. Továbbá a szabadfelhasználású jelzáloghitel esetében az ingatlant jelzáloggal terhelik meg, sok időt vesz igénybe, míg a földhivatali procedúra végére érünk.

Ezzel a szemben a lakásfelújítási személyi kölcsönök esetében megkíméljük magunkat a hosszú jelzálogbejegyzési folyamattól és extra közjegyzői okiratba foglalási költségektől. Az ingatlant nem kell fedezetként bevonni, nem kell önerővel sem rendelkezünk, mégis kedvező kamattal, kiszámítható, fix törlesztőrészlettel tudunk pénzhez jutni, melyből a felújítást és annak munkadíjait is fedezni tudjuk.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 13:25
Egy prágai székhelyű putyinista propagandaoldal kifejezetten arra a célra jött létre, hogy az Európa...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem