11 °C Budapest

Kétszeresére kellene gyorsítani az online kasszák bekötését

MTI
2014. augusztus 1. 19:03

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) támogatja és teljesíthetőnek tartja az online pénztárgép átállás új, augusztus 31-i végső határidejét. Az onlinekassza.hu portál szerint lehetséges a határidő betartása, de ehhez duplájára kell növelni a bekötési sebességet.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a pénztárgép munkabizottság csütörtöki ülését követően közölte: a vállalkozások augusztus 31-e után már csak online pénztárgépet használhatnak, az átállást elmulasztó céget egymillió forintos bírsággal is sújthatja az adóhatóság, és az üzlethelyiséget is bezárhatja 12 napra.

Vámos György, az OKSZ főtitkára az MTI-nek pénteken elmondta: a szövetség támogatja a kormánynak azt a törekvését, hogy a pénztárgép átállás belátható határidőn belül lezáruljon, az új határidő a Magyar Közlönyben már megjelent.

Rámutatott: jelenleg mintegy 150 ezer online pénztárgép áll összeköttetésben a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV), ami azt jelenti, hogy az átállás nagyrészt már lezajlott. A pénztárgép- forgalmazóknak elegendő kínálatuk van még a kiskasszákból hátramaradt vállalkozások számára - fűzte hozzá.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 18. 08:28
Az elektromos autók térnyerésének nagy nyertesei között lehetnek a lítiumot kitermelő bányatársaságo...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 07:54
A Manna FM Valódi Nők című műsorának vendége volt Süle-Szigeti Bulcsú, a Bankmonitor nyugdíjszakértő...
Kiszámoló  |  2024. április 17. 21:41
Az Eurostat ábrája arról, hogy melyik uniós ország mennyit költ az egészségügyre a GDP arányában. (M...
MEDIA1  |  2024. április 17. 15:09
Korábban bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor köreiből származó pénzekből érkezett néhány évvel ezelőt...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem