12 °C Budapest

Itt az igazi segítség a devizahiteleseknek: érvényteleníthetik a szerződéseket

2016. május 6. 16:01

A Kúria újabb jogegységi eljárást folytat le a devizahitelekkel kapcsolatban - közölte a legfelsőbb bírói fórum pénteken az MTI-vel. Beláthatatlan következménye lenne a bankszektorra, ha emiatt tömegesen érvényesítenének lakossági hitelszerződéseket.

A jogegységi eljárásban vizsgált jogkérdés:

Érvényes devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződésnek minősül-e az a szerződés, amelyben a forintban folyósítandó kölcsön összege forintban van megjelölve, a szerződés devizaösszegét pedig a felek megállapodása alapján a szerződés részét képező, a szerződéskötést követően elkészülő külön dokumentum (pl. folyósítási értesítő, törlesztési terv) tartalmazza?

 - olvasható a Kúria közleményében.

Pénzcentrum vélemény
Ha valóban érvénytelenítik azokat a szerződéseket, akkor a devizakockázatot sem kell kifizetnie az ügyfélnek (visszamenőlegesen). Ezzel csupán egy probléma van: egy korábbi jogegységi határozat ezt a lehetőséget kizárja.

Ha viszont megsemmisítik a szerződést, akkor a bírósági ügyek alapján mindent vissza kell állítani az eredeti helyzetbe. Ez két dologgal járna:

  • Újraszámolnák a tartozásokat és a törlesztőrészleteket,
  • Az így fennmaradó tartozást egyben kellene visszafizetni a banknak.
Mivel az újraszámolt tartozás valószínűleg jelentősen alacsonyabb lenne a mostani tartozásnál, ezért ezt egy új lakáshitel felvételével lehetne fedezni.

Az sem kizárt, hogy a szokásostól eltérő jogelv alapján dönt a Kúria, és nem a szerződések megszűntetését mondja ki, hanem azt, hogy a felvett kölcsönök kezdettől fogva forinthitelnek minősülnek.

A devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződésekkel kapcsolatos perekben az utóbbi időben újabb értelmezési kérdések merültek fel - írták. A Kúria polgári kollégiumának csütörtöki ülésén megfogalmazott vélemények szerint ezért indokolt, hogy jogegységi tanács döntsön a Kúria gyakorlatában felmerült értelmezési kérdésekben.

Közölték: a Kúria polgári kollégiumának vezetője - Wellmann György - pénteken indítványozta a jogegységi eljárást. Ezután a kollégium helyettes vezetője - az öttagú jogegységi tanács elnöke - kijelöli a tanács tagjait és megküldi az indítványt a legfőbb ügyésznek, akinek tizenöt nap áll majd a rendelkezésére, hogy észrevételeit megtegye. A jogegységi tanács várhatóan egy hónapon belül meghozza döntését, amelyről tájékoztatni fogják a nyilvánosságot - áll a közleményben.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Kúria néhány napja emlékeztetett arra, hogy a devizahitelekkel kapcsolatban 2013. december 16-án már hozott egy jogegységi döntést, amelyet a bíróságok azóta több ezer perben alkalmaztak. Akkor egyebek mellett kimondták, hogy a devizaalapú kölcsönszerződés önmagában az adóst terhelő árfolyamkockázat miatt nem ütközik jogszabályba, sem jó erkölcsbe, nem uzsorás és nem színlelt szerződés.

A két és fél évvel ezelőtti döntés szerint a devizaalapú kölcsönszerződések olyan szerződések, amelyekben az adós az adott időszakban irányadó forintkölcsönnél kedvezőbb kamatmérték mellett devizában adósodott el, amiből következően ő viseli az árfolyamváltozás hatásait. A szerződési terhek későbbi - előre nem látható - egyoldalú eltolódása pedig az érvénytelenség körében nem értékelhető. Továbbá "ha a bíróság a szerződés érvénytelenségét állapítja meg, elsősorban a szerződés érvényessé nyilvánítására kell törekednie". Így, ha a bíróság a szerződés valamely rendelkezését érvénytelennek találja, ám a szerződés e nélkül is teljesíthető, akkor az érvénytelen kikötés nem vált ki joghatást, a szerződés pedig egyebekben változatlan feltételekkel köti a feleket.

A legfelsőbb bírói fórum napokban kiadott közleménye szerint azonban a bírói gyakorlatban - beleértve a Kúria egyik eseti döntését is - újabb értelmezést igénylő kérdések fogalmazódtak meg azzal kapcsolatban, hogy egy konkrét fogyasztói kölcsönszerződés milyen feltételek mellett minősül devizaalapúnak.

A Magyar Nemzet április közepén írt arról, hogy a köztársasági elnökhöz és a Kúria elnökéhez fordult ügyvédek egy csoportja amiatt, mert a polgári kollégium vezetője néhány nappal korábban levelet írt a bankszövetségnek a legfelsőbb bírói fórum egy devizahitelekkel kapcsolatos egyedi döntésével kapcsolatban, holott abban az eljárásban a bankszövetség nem is volt peres fél.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem