6 °C Budapest

Ingyen is fixálhatod a hiteled: csak ennyi kell hozzá

Pénzcentrum
2017. január 11. 14:34

Tavaly közel harmadával több lakáshitelt vettünk fel, mint 2015-ben, a CSOK változásai és a lakáspiac fellendülése miatt ráadásul ez a növekedés (ha nem is ilyen nagymértékben) folytatódhat. A lakáskölcsön felvétele viszont több évtizedes elköteleződést jelent, ezért Rajna Gábort, a K&H értékesítési igazgatóját kérdeztük arról, hogyan néz ki a felelős hitelfelvétel a gyakorlatban.

Mekkora felfutása volt az elmúlt években a lakáshiteleknek? Mekkora növekedést könyvelhetett el a lakáshitelek terén a K&H?

2016 első 10 hónapja alatt 397 milliárd forint lakáshitel került folyósításra Magyarországon, ez mintegy 31 százalékkal több, mint 2015 hasonló időszakában. Ebből a növekedésből a K&H is aktívan kivette a részét, azt mondhatjuk, hogy minden 5-6-ik új lakáshitelt mi folyósítottuk.

Mennyire volt ezzel párhuzamosan tapasztalható, hogy nem újították meg a betéteket, vagy esetleg egyenesen kivették a bent tartott pénzt?

Az alacsony kamatkörnyezet miatt sok ügyfél döntött úgy, hogy esetleg részben, vagy egészben előtörleszti a korábban felvett lakáshitelét, esetleg ingatlan befektetésre használja megtakarítását. Ezt sokan a betéteik teljes vagy részleges felhasználásával, a befektetéseink megszüntetésével tették meg. Ha azonban a betétek és befektetési alapok egészét nézzük, ott nem látunk jelentős elmozdulást, a megtakarítási hajlandóság a megszokott szinten áll.

Ha bemegy egy átlag ügyfél a bankba, hogy lakáshitelt szeretne, akkor elsősorban milyen terméket ajánlanak neki, változó kamatozású vagy fixált kölcsönt? Milyen arányban választják az olcsóbb, változó kamatozású terméket az ügyfelek?

Továbbra is azt tapasztaljuk, hogy az egyéves kamatozású lakáshiteleinket választják a legtöbben, az ügyfelek több, mint kétharmada. Ma már elérhető 3 százalékos éves kamat alatti lakáshitel is, de aki hosszabb időre szeretné fixálni a törlesztő részletét, azok számára a 3, vagy 5 évig fix kamatozású hitel is elérhető.

Maradjunk az előző példánál. Ha bemegyek egy bankfiókba, hogy lakáshitelt vegyek fel, akkor első körben milyen dokumentumokat érdemes magammal vinnem? Mire számíthatok, mennyi időt vesz el a tájékoztatás?

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az első alkalommal nincs szükség semmilyen speciális dokumentumra. Sőt, azt szoktuk javasolni, hogy nyugodtan indítsák el az érdeklődésüket a honlapunkon, aminek az az előnye, hogy szakértő kollégáink akkor hívják vissza az ügyfeleinket, amikor nekik a legmegfelelőbb.

Az első beszélgetés körülbelül 20-25 percet vesz igénybe, melynek során szakértőink feltérképezik

  • az ügyfél élethelyzetét,
  • lakáscélját,
  • pénzügyi lehetőségeit,
  • a jövedelmi helyzetet,
  • az esetlegesen fennálló egyéb kiadásokat,
  • hiteleket,
  • az ingatlanra vonatkozó feltételeket és
  • a lehetséges állami támogatásokról is szó esik.

Természetesen a törlesztőrészlet kalkulációja is megtörténik, valamint e-mailben el is küldjük az ügyfél számára a legfontosabb tudnivalókat. A beszélgetés végén, amennyiben az ügyfélnek is szimpatikus az ajánlatunk, kollégánk időpontot egyeztet abba a bankfiókunkba, ahol a továbbiakat szeretné intézni az ügyfél, így sorban állás nélkül haladhat tovább a hitel intézése a bankfiókban is.

Hogyan tájékoztatják az ügyfeleket a változó kamatozású kölcsönök kamatkockázatáról? Kiszámolják velük, hogy később ki tudják-e fizetni a törlesztőrészleteket?

A változó kamatozású vagy fix hitelek kiválasztása során több verziót is kiszámolunk ügyfeleink számára, ám a végső döntést nekik kell meghozniuk. A jelzáloghiteleknél négy féle kamatperiódussal állunk az ügyfeleink rendelkezésére (3 hónap, 1 év, 3 év, 5 év), de bármelyiket is válassza az ügyfél, a futamidő alatt ingyenesen tud kamatperiódust váltani nálunk.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 16. 19:55
Garázdaság mellett immáron még egy tényállás miatt folyik büntetőeljárás a Telex és a Gulyáságyú Méd...
Bankmonitor  |  2024. április 16. 12:05
Az otthonfelújítási támogatás részletszabályai még nem ismertek, egy sor fontos dolgot nem tudunk a...
Holdblog  |  2024. április 16. 06:03
A tavalyi lengyel politikai fordulat a Donald Tusk vezette koalíció kormányra kerülése az ország gaz...
MNB Intézet  |  2024. április 15. 11:07
Sokan meglepődnek azon, hogy az USA-ban nem a hard landing forgatókönyv látszik megvalósulni. Valójá...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem