6 °C Budapest

Ilyen luxusajándékokkal nyalnak be a tehetős szülők a tanároknak

2016. június 13. 11:33

Két nap múlva itt az utolsó tanítási nap, ebben az időszakban pedig sokan kedveskednek a tanároknak egy kisebb vagy nagyobb ajándékkal. De tényleg kötelező a tanári ajándék az év végén? Egyáltalán mit illik ilyenkor adni?


Minden évben számos panasz érkezik a szülőktől, hogy egyre drágábbak a tanárok év végi ajándékai. Gond ezzel pedig csak az, hogy ezeket az ajándékokat a legtöbb esetben az osztálypénzből fizetik, melynek összege megegyezés szerint fejenként/havonta 500 - 10 000 forintig is terjedhet. Elég nagy a szórás, hiszen az osztálypénz mértékének a szülők pénztárcája szabja meg a határt, a tehetősebb szülők pedig könnyen feltornázhatják az összeget.

Emiatt az elmúlt években az év végi ajándékok értékei folyamatosan növekedtek, ma már az is előfordul, hogy egy mikrohullámú sütő sem elég jó ajándék. A legdrágább tanári jutalmak között szerepel a százezer forintos arany ékszer, vagy egy külföldi utazás. Persze vannak olyan tanárok is, akik nem fogadnak el nagyobb értékű ajándékokat.

Egy enyhe mérséklődés figyelhető meg. Valamennyire csökkent az ajándékozási kedv, vagy a tanárok között vannak egyre többen, akik nem fogadják el a nagyobb ajándékokat

- tudta meg a Pénzcentrum Keszei Sándortól, a Magyar Szülők Országos Egyesületének (MSZOE) elnökétől.

Mit mond a Pedagógus Etikai Kódex?

Tavaly év végén fogadták el a Pedagógus Etikai Kódexet, amely tartalmazza azt is, hogy a tanárok a (kisebb figyelmességek kivételével) nem fogadhatnak el nagy értékű ajándékot a tanítványaiktól, a szülőktől. A kódex pontos tartalmát azonban sok szülő nem ismeri, ezért Keszei Sándor szerint erre jó megoldás lenne, ha a kódexet minden iskolában kifüggesztenék, amelyet így a szülők elolvashatnának, megismerhetnének.

Az MSZOE álláspontja szerint egyébként tisztelni kell a tanárokat, ám elégséges őket egy virágcsokorral megajándékozni.

Ha idén azonban kerülnénk a szokásos virágcsokrokat, akkor most mutatunk néhány olcsóbb és drágább ötletet, mit adhatunk ajándékba a tanároknak.

  • Könyv

Tudjuk meg, hogy mi érdekli a tanárt, vagy mi a hobbija, és próbáljuk egy ehhez passzoló szép és jó minőségű könyvet választani. Az elejébe írjunk néhány kedves sort és ez alá jöhet a gyerekek aláírása.

  • Gravírozott toll

Egy jó minőségű toll hasznos segítség lehet egy tanárnak, ezt egy-két szóval vagy akár az osztály nevének (például: "8.A") rágravírozásával igazán személyessé tehetjük. A gravírozás pár ezer forintba kerül, attól függően mennyire hosszú a szöveg, amit rá szeretnénk írni a tollra.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
  • Belépő

Legyen szó színházjegyről vagy múzeumi belépőről, ezeket ma már otthonról a számítógép előtt ülve könnyen megvásárolhatjuk. Választhatunk olcsóbb vagy drágább jegyet is, ám egy tanárnak legalább két darabot vásároljunk.

  • Tablet

A tanári zsebkönyv vagy határidőnapló helyett idén meglephetjük az osztályfőnököt egy igazán modern ajándékkal: egy tablettel. Az olcsóbb 15 000 - 20 000 forintos árkategóriától indulva felfelé megtalálhatjuk az osztály pénztárcájának a legmegfelelőbb választást.

  • Digitális képkeret

A fotóalbum tele a képekkel jó ajándék lehet, ám ezt ma már helyettesíthetjük egy digitális képkerettel is. 11.000 forinttól indulva akár 30 000 forintot is költhetünk erre, attól függ, mekkora képkeretet szeretnénk ajándékozni.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 19. 06:01
A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente...
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem