7 °C Budapest

Hogy tartozhat ennyivel az RTL sztárja? Tényleg mindent elveszíthet?

2016. június 4. 13:01

Akár a 4 millió forintot is elérheti Farm Gergő tartozása, amit egyetemista évei alatt halmozott fel. Annak ellenére, hogy hatalmas tartozása van, a felszólító leveleket ki sem nyitotta, így nem kizárt, hogy még azt sem tudja, hogy lehetősége lenne átütemezni a hitelét. A Diákhitel behajtása ugyanis eltér a banki hitelek gyakorlatától, ráadásul több útja is van annak, hogy belátható határidőn belül megszabaduljon a vállát és pénztárcáját nyomó tehertől.

Tetemes Diákhitel tartozás nyomja Farm Gergő vállát. Ugyan négy évig járt a gödöllői egyetemre, de a szakdolgozatát nem írta meg, így diplomát sem kapott, ez alatt kapta a kölcsönt, ami mostanra kamatokkal együtt már 4 millió forintot tesz ki. Hiába kapta azonban a felszólító leveleket, hogy fizessen, azokat ki sem nyitotta - számolt be a Blikknek a valóságshow-szereplő.

Ahogy azt a Pénzcentrum már megírta, Gergő most arra számít, hogy az adósok börtönbe is kerülhet, ha nem törleszti az adósságát, azonban a behajtási folyamat általában nem ezzel kezdődik.

Tényleg börtön vár a rá?

A nemfizető hitelek behajtása többlépcsős folyamat, és a Diákhitelnél sincs ez másképp. A végrehajtási gyakorlattal kapcsolatban megkerestük a hitelezőt, kérdésünkre az alábbi választ adták:

A hátralékos ügyfelek több csatornán (Diákhitel Direkt fiók, postai levél vagy sms) havonta egy vagy két alkalommal kapnak felszólítást. Ha valaki 12 hónapnyi tartozást felhalmoz, akkor hitele felmondásra kerül, és teljes összegben lejárttá válik. Ekkor még mindig befizetheti a felhalmozott hátralékot és ekkor visszaállítjuk a szerződését. Ha azonban ekkor sem törleszt az ügyfél, akkor az ügyet átadjuk a NAV-nak

 - válaszolt a kérdésünkre a Diákhitel Központ.

Ebből is látható, hogy az adósság törlesztésére elég sok idő áll rendelkezésre, nem is csoda, hogy a Diákhitel1 konstrukciónál a nemfizető adósok aránya csupán 2,12 százalék (a Diákhitel2-nél még nem értek arra az érettségi szintre a kölcsönök, hogy hátralék lépjen fel).

Hogyan hajtja be az adósságot a NAV?

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Diákhitel Központ tájékoztatása szerint "hatékonyan végzi ezt a tevékenységet" (vagyis az adósság behajtását), így tényleges végrehajtásra jellemzően nem kerül sor.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Mit tud kezdeni az adóhivatal a tartozás behajtásáért?

Többször megkeresik az ügyfelet, legegyszerűbben a jövedelem-letiltás eszközével élnek (ha van az ügyfelünknek munkája), vagy a vagyonra végrehajtást jegyeznek be. Ha a megkeresésekre nem reagál az adós, akkor bírósági végrehajtóhoz kerül az ügy, aki hatékonyan tudja behajtani az adósságot.

Milyen lehetőségei vannak Farm Gergőnek?

  • Mivel a hitel visszafizetésében a Diákhitel Központ is érdekelt, így akkor is lehetősége van fizetési könnyítést kérnie, ha már a NAV átvette az ügyét (valószínűleg erről van szó).
  • Ha viszont nem reagál a megkeresésekre (állítása szerint a levelet sem bontotta ki), akkor a hitelező azt gondolhatja, hogy az ügyfél szándékosan nem törleszti az adósságát (ez egyébként a banki hitelekre is igaz). Így pedig kénytelen a tartozást behajtani.
  • Jelenleg Gergőnek a Diákhitel Központhoz fordulhatna fizetési könnyítésért, de ha az ügye már olyan szakaszba lépett, amikor ez nem adható, akkor valószínűleg a NAV-val, vagy a bírósági végrehajtóval kell erről megegyeznie.
  • Ha munkát talál, akkor egy hitellel akár a teljes adósságát is kifizetheti banki, adósságrendező személyi kölcsönnel. Ezek akár 10 százalékos kamattal is elérhetők, így öt év alatt, havi 85 ezer forintot törlesztve megszabadulhat a terhétől. Mivel ez elég magas, ezért akár 10 éves futamidőt is választhat, így a havi részletei 53 ezer forintosak lesznek.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 16. 15:57
A Demokratikus Koalícióhoz közeli Nyugati Fény szerint a Telex, a hvg és a 24.hu Magyar Péter kampán...
Bankmonitor  |  2024. április 16. 12:05
Az otthonfelújítási támogatás részletszabályai még nem ismertek, egy sor fontos dolgot nem tudunk a...
Holdblog  |  2024. április 16. 06:03
A tavalyi lengyel politikai fordulat a Donald Tusk vezette koalíció kormányra kerülése az ország gaz...
MNB Intézet  |  2024. április 15. 11:07
Sokan meglepődnek azon, hogy az USA-ban nem a hard landing forgatókönyv látszik megvalósulni. Valójá...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem