21 °C Budapest

Hitelbumm: ezért rohanták meg most annyian a magyar bankot

MTI
2016. július 27. 18:01

Az év első öt hónapjában 41 százalékkal, 27,5 milliárd forintra nőtt a K&H Bank által folyósított jelzáloghitelek volumene éves összevetésben - derült ki a bank összefoglalójából. A pénzintézet szerint országszerte akár 150 ezer ingatlan adás-vétel is lehet az idén.

A közlemény szerint jelentős az igény a banknál a családok otthonteremtési kedvezményére (csok) és az áfa-támogatásra is, az igénylések májusig meghaladták a 3,2 milliárd forintot, az ezekhez igényelt kamattámogatott hitelek összege pedig a 4,7 milliárd forintot. A bank adatai szerint a csok-igénylések háromnegyedét még mindig használtlakás vásárláshoz kérték, és az ügyfelek mindössze 9 százaléka igényelte a támogatást 3 gyermekre.

Rajna Gábor, a hitelintézet értékesítési hálózatért és a támogatásért felelős igazgatója a közlemény szerint elmondta, a csok keretében a K&H Bank május végéig 1,7 milliárd forint összegben folyósított támogatást, a támogatások átlagos összege pedig 2,2 millió forint volt. A lakásépítéshez járó áfa-kedvezmény folyósított összege 350 millió forintra rúgott. Az állami támogatást igénylő ügyfelek számára 3,7 milliárd forint összegben kamattámogatott hitelt is nyújtottak az év első öt hónapjában, ezek átlagos összege 6,6 millió forintot tett ki - ismertette.

Hozzátette, hónapról hónapra növekszik a támogatások iránti igény, az április-májusban benyújtott igénylések (csok és áfa) volumene 62 százalékkal haladta meg a február-márciusi időszakban benyújtott igénylések volumenét.

A pénzintézet arra számít, hogy kínálatbővülés lesz az új építésű lakások piacán, a nettó reálbérek emelkedése és az alacsony kamatszint mind hozzájárul ahhoz, hogy a lakossági hitelpiac hosszabb távon növekedjen.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A közleményben kiemelték, hogy tartósnak látszik a használt lakások piacán tavaly megindult élénkülés, jövőre pedig az új építésű lakásoknál is megindulhat a növekedés. Ez a szakértők szerint kihúzhatja a gödörből az építőipart és egészségesebb szerkezetűvé teszi a jelenleg elsősorban a használt lakásokra támaszkodó ingatlanpiacot.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem