12 °C Budapest

Hiába fizetsz rendesen, a te hiteled is könnyen bedőlhet

Pénzcentrum
2014. július 21. 05:30

A kedvező kamatok miatt beindulni látszik a lakáshitelek piaca, azonban a hosszú futamidőre felvett hiteleknek kamatkockázata van, ami azt jelenti, hogy a kamatszint változhat a futamidő alatt, így a törlesztőrészletünk akár jelentősen megnövekedhet. Megnéztük, mit tehetünk azért, hogy kivédjük hitelünk bedőlését.

Egyre többen vesznek fel hitelt a csökkenő kamatlábak miatt, azonban a hosszabb futamidejű termékek esetén egyáltalán nem biztos, hogy később is alacsony kamatokkal számolhatunk. Ezeket a pontokat érdemes szem előtt tartani, ha hosszú futamidejű hitelt veszünk fel:

  • A törlesztőrészlet megemelkedése esetén is tudjuk fizetni a hitelünket
  • Állandó, vagy esetleg csökkenő fizetés mellett is fizetni tudjuk a havi törlesztőt
A mostanában felvett lakáshitelek nagy része még most is egy éves kamatperiódushoz kötött, ennek oka többek között az, hogy ezeknek a kölcsönöknek kedvezőbb a kamatozásuk, mint a néhány évre rögzített termékeknek. Ennek ellenére megjelentek a kölcsönt felvevők között azok, akik tudatosabban intézik pénzügyeiket, így egyre népszerűbb az öt éves kamatperiódus is.

A lakáshitelek 15 éves vagy akár ennél hosszabb periódusában nehéz megmondani, hogyan alakul a hitelkamat. Gondoljunk csak bele, hogy mennyi volt a kamatláb öt évvel, tíz évvel, vagy akár tizenöt évvel ezelőtt. Erről a kérdésről megkérdeztük a Portfolio elemzőjét, Weinhardt Attilát is, aki kérdésünkre az alábbiakat mondta:

  • Érdemes megfontolni a felvett hitelünk és törlesztőrészletünk méretét, mivel két alapvető hatás várható a közeljövőben, ami megemelheti a kamatokat. Az egyik, hogy az USA-ban egy éven belül elindulhat egy kamatemelkedési periódus, ami arra ösztönözheti a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) is, hogy megemelje az alapkamat szintjét.
  • A másik kamatemelésre ösztönző tényező az infláció megemelkedése lehet. Ez a mutató jelenleg a rezsicsökkentés átmeneti hatása miatt van történelmi alacsony szinten, viszont további rezsicsökkentés nélkül könnyen előfordulhat, hogy az infláció jóval magasabb szintre ugorhat, ennek elszabadulását az MNB kamatemeléssel tarthatja kordában.
  • Ezekkel a prognózisokkal nagyjából másfél évre előre lehet a kamatok szintjét megbecsülni, középtávon, néhány évre előre az EU-hoz való felzárkózás határozhatja meg az infláció és ezen keresztül a kamatok szintjét is, ami a mostaninál valószínűsíthetően magasabb lesz, mivel a mostani kamatszint is elég alacsony.


Ennél hosszabb távon nehéz megmondani azt, hogy merre mozognak a kamatszintek, ezért fontos, hogy ne vegyünk fel túl nagy törlesztőrészletű kölcsönt.

Hogyan készülhetünk fel a kockázatokra?

A lényeg, hogy olyan hitelt vegyünk fel, ami mellett valamennyi összeget meg tudunk takarítani havi szinten, amit olyan hosszú távú megtakarításban helyezzünk el, ami rövidtávon nem, vagy csak nehezen feltörhető, ezzel bevédve magunkat attól, hogy a hitelen kívül más célra felhasználjuk az megspórolt pénzt. A Pénzcentrum.hu összegyűjtötte, hogy milyen megtakarítások jöhetnek szóba ebből a szempontból:

  • Lakástakarék pénztár (LTP)
  • Tartós Befektetési/Betéti Számla (TBSZ)
  • Unit Linked életbiztosítás
  • Rövid, illetve hosszú futamidejű állampapírok


Melyiknek mi az előnye?

A lakástakarék pénztár előnye, hogy eleve lakás célra használható rövid időtartamra, és a lejáratakor akár a hitelünk tőketartozását is csökkenthetjük vele. Nagy előnye az is, hogy 30 százalékos állami támogatás jár a pénztártagoknak minden befizetésük után, így elég szép hozamot lehet elérni vele. Hátránya, hogy csak lakáscélra használható fel, mert különben bukjuk az állami támogatást, kivéve, ha megvárjuk az elegendő távot, viszont ez alacsonyabb hozammal jár.

Ha az LTPmellet tesszük le a voksunkat, akkor négy év után a lejárt szerződés összegével érdemes előtörleszteni a tőketartozást, és új szerződést indítani. Ezzel csökkenthetjük a törlesztőrészletünket. Az új megtakarítást négy év leteltével szintén beletörleszthetünk a hitelbe, vagy akár részben lakásfelújításra, vagy korszerűsítésre költhetünk.

Másik lehetőség, hogy TBSZ-en takarítunk meg, aminek előnye, hogy teljesen szabadon felhasználható a pénzünk akár korábban is, igaz így nem jár a kamatadó és az egészségügyi hozzájárulás (EHO) kedvezmény, illetve mentesség. A TBSZ ugyanis három év után EHO mentes, tíz százalékos kamatadó mellett, ha pedig öt évet várunk, akkor teljesen adómentesen vehetjük fel a pénzünket.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A futamidő alatt meghatározhatjuk azt is, hogy éppen miben kamatozik a pénzünk. Hátránya ennek a konstrukciónak, hogy ha öt-hat éven belül van szükségünk a pénzünkre, akkor csak az első egy vagy két év megtakarításait tudjuk felvenni adó és járulékmentesen a konstrukció sajátossága miatt.

Hogyan lesz adómentes a TBSZ?
A TBSZ számla sajátossága, hogy a megtakarításainkat minden naptári évben új alszámlára kell befizetni, amit az év végén lezárnak, új összeg nem érkezhet rá, viszont elindul a három plusz kettő éves várakozási időszak, aminek a végén a megtakarításunk adó- és járulékmentes lesz.

Akár TBSZ számlára is vásárolhatjuk az Állampapírokat, amiknek legfőbb előnye, hogy a hitelek kamata sok esetben ezek hozamával mozog együtt, így kiváló fedezetet nyújtanak az ellen, hogy a hitelünk kamatai elszállnak. Ezek között viszont nagy a választék, arról korábban már írtunk, hogyan tudod kiválasztani a neked megfelelő állampapírt, a hitel lefedezésére mindegyik alkalmas, azonban a választott kamatperiódusunkhoz alkalmazkodva érdemes futamidő szerint választanunk közöttük.

Ez azt jelenti, hogy amennyiben egy éves periódusú a kamatunk, akkor egy éves futamidejű Diszkontkincstárjegy lehet a legjobb megoldás, míg, ha öt éves a kamatperiódus, akkor az öt éves Államkötvénnyel tudjuk legjobban lefedezni a hitelünket.


Korábban a bankok maguk ajánlottak hitelek mellé Unit Linked életbiztosításokat, amelyekkel pontosan ezeket a kockázatokat próbálták lefedni. Lényeges azonban, hogy ilyen konstrukcióval csak igen hosszú távon, tíz - tizenöt éven túl járhatunk jól.

Melyiket válasszam a fentiek közül?

Mivel mind a három konstrukció más időtávon mutatja meg az igazán nagy előnyét, ezért aki megtehetni, annak a három együttes elindítása lehet a legjobb megoldás. Négy év után a lakástakarékkal lehet csökkenteni a tőketartozást (és ezzel a törlesztőrészletet), és a másik két konstrukcióval egyben általános tartalékot is képezhetünk magunknak, amellett, hogy a hitelünknek képezünk fedezetet. Természetesen, ha valakinek nincs elég pénze amit félretehet, akkor az is elég, ha egy megtakarítást indít, viszont fontos, hogy gondolkozzunk előre, amikor hitelt veszünk fel.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm