7 °C Budapest

Erre számíts ezentúl a bankodban: új szabályozás jön

2015. január 27. 15:30

Idén februártól a korábbi helyett aktualizált Magatartási Kódex lép hatályba, amely minden, a felelős lakossági hitelezéshez szükséges elvet, szabályt tartalmaz.

A pénzügyi intézmények ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásáról szóló Magatartási Kódex 2010. január 1-jén lépett hatályba azért, hogy megerősítse a lakossági hitelfelvevők és a hitelezők közti bizalmat. Az Országgyűlés és a kormány 2014-ben a Magatartási Kódex számos rendelkezését jogszabályokban szabályozta, ami szükségessé tette a dokumentum felülvizsgálatát. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Magyar Bankszövetség egyeztetése nyomán így 2015. február 1-jétől Aktualizált Magatartási Kódex lép hatályba, amely a tavaly jogszabályi szinten nem szabályozott rendelkezéseket tartalmazza.

Az aktualizált Kódexet elfogadó intézmények vállalják: a fogyasztók ügyleti döntését befolyásoló kereskedelmi gyakorlatuk során ügyfeleiknek jelzik, illetve általános szerződési feltételeikben, üzletszabályzataikban is megjelenítik, hogy kötelezően alávetik magukat az önszabályozó előírásoknak. Szolgáltatásnyújtásban részt vevő ügynökeikkel és megbízottaikkal kötött szerződésben is előírják a dokumentumban foglaltak betartását.

Az aktualizált Kódex hatálya kiterjed az azt aláíró összes lakossági hitelezéssel, pénzügyi lízinggel foglalkozó pénzügyi intézményre, így kereskedelmi bankra, jelzálog-hitelintézetre, lakás-takarékpénztárra, takarék- és hitelszövetkezetre, fióktelepre és pénzügyi vállalkozásra (lízing-, és faktorcégekre is), sőt a hiteltermékeket kínáló biztosítókra és nyugdíjpénztárakra is.

Az aktualizált Kódex a lakossági hitelezés kapcsán szabályozza a felelős hitelezés általános normáit; a szerződéskötés előtti hitelezői magatartás általános elveit; az ügyfelek fizetési nehézségének kezelése körében alkalmazandó eljárásokat; a végrehajtási eljárások előtt és alatt alkalmazandó elveket.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm