Ennyi hitelt vesznek fel az egyetemisták

Pénzcentrum
2014. szeptember 2. 11:10

Töretlen a népszerűsége a Diákhitelnek, a szeptember 15-ig tartó első hiteligénylési hullámnak még csak a közepén vagyunk, azonban máris közel négyezer-ötszáz igénylést adtak le a hallgatók. A legtöbben idén is a gazdasági egyetemekről, a Corvinusról, a BGF-ről és a BKF-ről jelentkeztek.

Ugyan még két hét van az első hiteligénylési határidőig, ennek ellenére már 2735 Diákhitel2 hiteligénylés érkezett be a Diákhitel Központhoz, a teljes igényelt összeg így eléri a 688 millió forintot. A Diákhitel1 is népszerű, összesen 1602 kérelmet adtak be a hallgatók mintegy 72 millió forint összértékben.

A tavalyi tanévben a jogosultak 17 százaléka élt valamelyik Diákhitel konstrukcióval, a legtöbben Budapesten és környékén élő hallgatók közül vették igénybe a kölcsönt. A konstrukció a gazdasági intézmények tanulói között a legnépszerűbb, a BGF és a Corvinus mind a két hiteltípus esetén szerepel a legtöbb hitelt felvevők toplistájában.

Várható-e további kamatcsökkentés?

"A Diákhitel1 kamatainak további csökkentése három tényezőtől függ" - tudtuk meg Bugár Csaba vezérigazgatótól. Ha ezekben javulás következik be, akkor a kamatok is csökkenhetnek a jövőben.

  • 1. A netbanki megoldással a működési költségeket próbálja csökkenteni, ezek lecsapódhatnak a kamatok mértékében is.
  • 2. Fontos a nemfizető hitelek arányának csökkentése is, ha ezt sikerül csökkenteni, akkor ez a kamat csökkenését segítheti elő.
  • 3. A Diákhitel Központ hitelezői felé lényeges Magyarország országkockázata is, egy felminősítésnek köszönhetően az ügyfelek is jól járhatnak.


A Diákhitel1 esetén a felvett összeg havi átlaga 44 ezer forintra rúg, míg a Diákhitel2 esetén 45 ezer forintot tesz ki az igényelt összeg átlaga.

Gyakran felmerülő problémák az igényléskor:

  • Saját bankszámlaszám hiánya
  • Egyszer kell igényelni, sokan félévente újra benyújták az igénylést
  • Személyi azonosító, lakcímkártya vagy adókártya hiánya
  • Diákhitel Direkt hozzáférés regisztrációja
  • A szak megnevezését nem tudják a hallgatók
  • Diákhitel2 esetén nem ismerik a képzési díj pontos összegét

A Diákhitel Direkt rendszer egyébként a bankok netbank rendszeréhez hasonló online elérési felület. Ennek regisztrációja egyszerűsödni fog, az informatikai fejlesztéseknek köszönhetően már az ügyfelek 30 százaléka regisztrált. Érdekes, hogy igen népszerű a bankkártyás hiteltörlesztés.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Diákhitel2 esetén a legnagyobb bankkártyával egyben kifizetett összeg 574 ezer, míg a Diákhitel1-nél 2,4 millió forint volt.

Az elsődleges oka, hogy közkedvelt a bankkártyás törlesztés, hogy míg az átutalásokért a bankok díjat számítanak fel, addig a bankkártyás fizetés a bankszámlacsomagok többségénél ingyenes tranzakciónak számít.

Mi a különbség a két Diákhitel konstrukció között?

A Diákhitel1 szabadon felhasználható kölcsön, aminek a kamatlába most 5,75 százalék, amit a Diákhitel Központ határoz meg.

Ezzel szemben a Diákhitel2 fix, két százalékos kamatozású, igaz, csak tandíjat finanszírozhat a hallgató belőle, a pénzt egyenesen a felsőoktatási intézménynek utalja a Diákhitel Központ.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm