14 °C Budapest

Az árfolyamgátasok járhatnak pórul a devizahiteles csomaggal?

Pénzcentrum
2014. szeptember 14. 09:33

Eddig átlagosan 244 ezer forintnyi törlesztőrészlet megfizetésétől mentesültek az árfolyamgátasok. A tegnap benyújtott devizahiteles törvényjavaslat alapján nekik nem jár most annyi vissza, mint másoknak: a tisztességtelenségek miatt nekik járó összegből levonják a már elengedett összeg felét, vagyis átlagosan 122 ezer forintot. Ennyivel kevesebbet kaphatnak tehát vissza az elszámolások során annál, mintha nem léptek volna be az árfolyamgátba. Ugyanakkor kétségtelen, hogy ők már kaptak segítséget a bankjuktól, és összességében még így is megérte árfolyamgátasnak lenni.

Bár továbbra is vonzó lehetőség az árfolyamgát, hiszen mentesül az ügyfél az árfolyamkockázat alól, ráadásul (frankhitel esetében)

közel 30%-kal alacsonyabb a jelenlegi törlesztőrészlet, mint az árfolyamgát nélkül lenne,

a friss devizahiteles törvényjavaslat értelmében már csökken a relatív előnyük a nem árfolyamgátasokhoz képest. A javaslat ugyanis kimondja:

az árfolyamgátasoknak (a tisztességtelenségek miatt) visszajáró összeget csökkenteni kell az eddig mentesített összeg felével.

Ami a végtörlesztőket illeti, náluk is van ilyen csökkentő tétel, mégpedig a végtörlesztésnél alkalmazott árfolyamkedvezmény összege - értelmezik a törvényjavaslatot forrásaink (korrekció cikkünk első változatához képest!)

Így a végtörlesztők csak akkor kapnak pénzt, ha a tisztességtelenségek elszámolása miatt nekik járó összeg nagyobb, mint a végtörlesztésnél igénybe vett árfolyamkedvezmény.

Ez a végtörlesztők kis részénél lehet csak így, tehát a végtörlesztők nagy része most nem kap vissza plusz pénzt. Ráadásul jövő márciusban kérvényezniük kell az elszámolást a bankjuknál a végtörlesztőknek (10 ezer forintért, amit aztán visszafizetnek nekik, ha "igazuk lesz".)

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Míg a végtörlesztést annak idején (2011-2012) 170 ezren vették igénybe, az árfolyamgátasok jelenleg az MNB friss (július végére vonatkozó) adatai alapján 173 ezren vannak.

Eddig összesen 42,2 milliárd forint törlesztőrészlet megfizetésétől (rögzített árfolyam feletti kamatrész) mentesültek az árfolyamgátasok, ami szerződésenként 244 ezer forintot jelent. Ha jól értelmezzük a tisztességtelenségek elszámolásáról pénteken benyújtott törvényjavaslatot, átlagosan 122 ezer forinttal kevesebbet kapnak vissza az árfolyamgátasok annál, mintha nem léptek volna be az árfolyamgátba. A nettó egyenleg így is 122 ezer forint, vagyis ennyivel így is jobban jártak.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem