A nyugdíjasoknak nem lehetetlen, de te vajon kaphatsz lakáshitelt?

Pénzcentrum
2014. szeptember 18. 06:02

Talán soha nem lehetett ilyen olcsón lakáshitelhez jutni, mint mostanában. Nem csoda, ha egyre többen gondolkoznak el rajta, hogy most vágjanak bele egy másik ház, lakás megvásárlásába vagy a meglévő felújításába. De vajon mennyi eséllyel kopogtathatnak a bankoknál például a GYES-en lévők? Kaphat-e lakáscélú hitelt egy nyugdíjas vagy az, aki minimálbérre van bejelentve?

Bár bíztatóak a jelek, a lakásárak (néhány kivételtől eltekintve) továbbra sem akarnak megindulni felfelé, miközben a lakáshitelek kamatai is rekordalacsony szintre estek. Míg korábban a közel 20 százalékos kamatláb sem volt elképzelhetetlen, addigra ma már olyan lakáshitelt is találhatunk, amelynek a THM-je öt százalék körüli. Ezenfelül a bankok komoly akciókat és kedvezményeket kínálnak az első lakásukat vásárlóknak vagy azoknak, akik a régit például nagyobbra cserélnék. Nem meglepő tehát, hogy az idei év első félévében már 10 százalékos keresletnövekedés volt megfigyelhető az ingatlanpiacon.

De ki juthat könnyen hitelhez?

Habár a lakáshitel felvételének feltételei bankonként eltérnek, általánosságban elmondható, hogy minél jobb adósnak tűnik valaki, tehát minél több és összetettebb követelménynek felel meg, annál valószínűbb, hogy megkapja a hitelt. Sőt, bizonyos esetekben még jobb kondíciójú, kedvezményes kölcsönhöz is juthat.

Vannak azonban olyan alap kitételek, melyeknek minden esetben meg kell felelnie a hiteligénylőknek:

  • Nagykorúság
  • Cselekvőképesség
  • Igazolt jövedelem/megfelelő munkaviszony
  • Nem szerepel a KHR (Központi Hitelinformációs Rendszer) negatív adóslistáján
  • Rendelkezik megfelelő önerővel/fedezettel (az ingatlan teljes vételárát a felvenni kívánt hitel nem fedezheti, a felső korlát elméletileg 80%, de a bankok inkább a forgalmi érték 50-70 százalékáig finanszírozzák a kölcsönt).

Fontos tudni, hogy ha a kölcsönkérő házastársi vagy élettársi kapcsolatban él, akkor általában a másik felet is kötelezően be kell vonni a hitelügyletbe. Kivételt jelenthet, ha rendelkeznek házassági szerződéssel, melyből kiderül, hogy a párkapcsolatban nem áll fenn vagyonközösség.

Akiknek nincs elég igazolt jövedelmük

Az élettárson/házastárson kívül egyébként nem kötelező más adóstársat bevonni, de sok esetben javíthat a hitel felvételének esélyein (vagy a felvehető hitel nagyságán), például, ha valakinek nincs elegendő jövedelme. Azt azonban érdemes szem előtt tartani, hogy ma már a minimálbért mindenképpen igazolnia kell legalább az egyik adósnak. A havi igazolt nettó jövedelmen kívül, általában az adóstársnál figyelembe tudják még venni kiegészítő jövedelemként a különböző utalványokat vagy a gépjármű költségtérítést. A bónuszokat, pótlékokat vagy túlórapénzeket általában csak akkor fogadják el, ha azok havi rendszerességgel járnak.

Jövőre nehezebb lesz

A következő év elején lép életbe a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szabályozása, mellyel egészségesebbé tenné a magyar hitelpiacot. Két fő pillére a jövedelemarányos törlesztőrészlet (JTM) és a hitelfedezeti mutató (HFM) lesznek. Előbbit minden új, 200 ezer forintot meghaladó hitel felvételekor vizsgálni kell. Mértéke nem haladhatja majd meg az 50 százalékot.

Arról, hogy kinek lesz nehezebb jövőre hitelt felvenni, ITT olvashatsz bővebben.

Akik GYED-en vannak

A családtámogatási juttatások (GYÁS, GYES, GYED, családi pótlék) nem minősülnek önálló jövedelemnek, és azt állandó bevételként nem is fogadják el a bankok. Amennyiben azonban az egyéb jövedelem eléri a minimálbért, akkor esetleg kiegészítő jövedelemként lehet ezeket az állami támogatásokat igénybe venni, leginkább az adóstárs esetében.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Nyugdíjasok

Az öregségi nyugdíjat minden bank elfogadja jövedelemként, így a nyugdíjasok is igényelhetnek kisebb összegű lakáscélú hitelt. A legtöbb ilyen kölcsön igénylésénél ugyanis kritérium, hogy a futamidő utolsó hónapja az igénylő életkorának (banktól függően) maximum 65-78. életévében kell, hogy bekövetkezzen. (Előfordulhat, hogy más-más maximum életkort írnak elő a pénzintézetek férfiaknál és nőknél.)

Ha valaki már idősebb, akkor sem kell lemondania a lakáshitelről, hiszen van olyan bank, amelyik a maximum életkor elérését (a futamidő lejáratakor) nem tartja kizáró tényezőnek, csak kiegészítő biztosítékokat írhat elő: hitelfedezeti biztosítás, társigénylő bevonása vagy plusz ingatlanfedezet felajánlása.

Diákok

A 18. életév betöltése mellett az egyik legfontosabb feltétel, hogy az igénylő megfelelő jövedelemmel rendelkezzen. Habár nem kizárt, hogy egy egyetemistának munkája legyen, a gyakornoki, részmunkaidős vagy diákmunkák juttatásai sokszor nem érik el a minimálbér összegét, pedig ez is kitétel. Levelező vagy esti hallgatóknak valamivel könnyebb dolguk lehet, hiszen így akár elegendő jövedelmet és elég hosszú munkaviszonyt tudnak felmutatni a banknak.

Ezenfelül szóba jöhet még a szülői finanszírozás, amikor is a hitel mögé a szülők vagy nagyszülők állnak, mint adóstársak. Így jövedelmükkel ők kerülhetnek beszámításra a hitel első számú törlesztőiként. Ez azért is lehet fontos lehetőség, mert ma már az ingatlanfedezet és bizonyos összegű önerő nélkül nem lehet lakáshitelt felvenni.

Fontos még tisztában lenni azzal is, hogy a korábban igényelt diákhitel önmagában nem jelent akadályt. Ugyanakkor egyrészt korlátozhatja a felvehető összeg mértékét, másrészt pedig a törlesztőrészletek fizetésének több havi elmaradása könnyen negatív KHR-regisztrációt vonhat maga után, ez viszont már kizáró tényező.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm