10 °C Budapest

A haverok életvitelébe buknak bele a magyar harmincasok

2016. november 29. 14:32

Sokan gondolkodnak úgy, hogy ha az ismerőseik megtehetik, hogy nagy autóval járjanak és drága házat vegyenek, akkor ezt a luxust ők is megengedhetik maguknak. Pedig a kiadásainkat minden esetben a saját jövedelmünkhöz kell igazítani, ez ugyanis az egyetlen módja annak, hogy elkerüljük a hitelcsapdát. Persze ehhez nem árt, ha meg tudjuk tervezni a családi költségvetést, ehhez nyújtunk most támpontokat.

A harmadik X-be lépve az emberek többsége már elgondolkozik a családalapításon, vagy ha már túl van ezen, akkor egy csendesebb, nyugodtabb környékre költözésen. Ez persze jelentős kiadásokkal jár, mint a lakásvásárlás, autóvásárlás és persze a gyerekek is plusz költséget jelentenek (pelenka, tanszerek stb.).

Amikor az ismerőseink házvásárlásba, új autó vásárlásba kezdenek, akkor nagy a csábítás arra, hogy mi is belevágjunk egy hasonlóba. Sokan viszont annak ellenére vágnak bele például egy lakásvásárlásba, hogy meglenne az ehhez szükséges jövedelmük (lehet, hogy most tudják fizetni a lakáshitelt, de nem biztos, hogy öt év múlva is így lesz).

Persze az ember sóvárog azután, hogy ő is egy szép, új házba költözzön, és ilyenkor megszólalhat a bennünk lakó kisördög:

Miért ne vágjak bele egy építkezésbe vagy egy új lakás vásárlásába?

Arról viszont sokan megfeledkeznek, hogy a havi kiadásaink és jövedelmünk egyensúlyban tartásánál nincs fontosabb pénzügyi szempontból. Ezzel kerülhetjük el azt, hogy csődbe menjünk, hogy tetemes tartozásokat halmozzunk fel. Ha viszont olyan tárgyakat vásárolunk, amelyekkel tovább nyújtózunk, mint ameddig a takarónk ér, akkor könnyen a csőd szélére juttathatjuk magunkat.

Ennek persze számos formája lehet, az alábbiak csak a legtipikusabb hibák:

  • Túl drága albérletben lakunk,
  • Túl drága lakást veszünk (magas rezsi és törlesztőrészlettel),

Drágább autót veszünk, mint amit megengedhetnénk magunknak (magas üzemanyag és karbantartási költségek, illetve törlesztőrészlet).

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Tervezzük meg a költéseinket!

Érdemes legalább évente egyszer leülni és összesíteni, hogy havonta átlagosan mennyit költünk. A havi fix költségek (pl: utazás, lakhatás stb.), az éves fix költségek (pl: biztosítások) összeszámolásával és az étkezésre fordított összeggel is számoljunk.

Ha látjuk, hogy havi szinten ezek mennyit visznek el a családi költségvetésből, akkor ehhez viszonyítva kiderül, hogy mekkora hitelt, plusz rezsit, vagy egyéb költséget tudunk bevállalni havonta.

Ugyan a Magyar Nemzeti Banknak van előírása erre, ami alapján a törlesztőrészletünk összege nem haladhatja meg a havi jövedelmünk felét (400 ezer forint felett a 60 százalékát), azonban az átlag körüli jövedelmű családoknak érdemes ennél is szigorúbb saját szabályt felállítania a hitelfelvételre.

Persze ez nem elég ahhoz, hogy pénzügyileg kiegyensúlyozottak legyünk. Szükség van ugyanis rövid- és hosszútávú megtakarításokra. Ezekkel biztosíthatjuk be azt, hogy ne csak most, hanem a jövőben is elegendő legyen a jövedelmünk az életszínvonalunk fenntartásához. Lényeges, hogy ezekhez csak vészhelyzet esetén, vagy a megtakarítás céljának eléréséhez nyúljunk hozzá, enélkül ugyanis jelentős pénzügyi nehézségeket teremthetünk magunknak.

Címlapkép: Pénzcentrum/Ráski Péter

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm