A felvett autóhitelek egyharmada visszajárhat

Pénzcentrum
2014. július 3. 05:35

A devizahitelek említésekor elsősorban a lakáshitelek jutnak az emberek eszébe, viszont jelentős veszteségeket könyvelhettek el a devizaalapú autóhitelt felvevők is. A törvényjavaslat alapján nekik is visszajárhat pénz, kiszámoltuk mennyi.

A pénteki törvényjavaslat értelmében nem csak a jelzáloghitelesek, hanem az autóhitelesek is részesülhetnek visszatérítésben. Sok autóhitel lejárt az öt éves elévülési periódus előtt, így ezekből nem jár vissza semmi jelen állás szerint.

Akinek viszont öt éven belül járt le a hitele, vagy még élő szerződése van, annak a lakáshitelesekhez hasonlóan visszajárhat pénz. Mivel az autóhitelek esetén kisebb összegekről beszélhetünk, ezért eleve kisebb összegekre számíthatnak. Ebben az esetben is három jogcímen várható pénz, ezek megegyeznek a lakáshitelek esetén lévő jogcímekkel, vagyis a folyósítási árfolyamrés, a törlesztési árfolyamrés és az egyoldalú kamatemelések miatt lehet visszatérítés.


Mennyi jár vissza?

Példaként egy 2007 júniusban felvett, 2 millió forintos, öt éves futamidejű, svájci frank alapú hitelt vettünk. Számításaink során kétszer történt kamatemelés (a jegybanki adatok is ezt támasztják alá), egy év után, 2008 közepén, illetve két év után, 2009 közepén. A Magyar Nemzeti Bank adataiból kiderül, hogy míg 2008 előtt a kamatok kilenc százalék alatt alakultak, addig 2008 során tizenkét százalékig emelkedtek, egy évvel később pedig az átlagkamat szintje meghaladta a 16 százalékot, vagyis közel megduplázódott egy nagyjából két évig tartó időszak során.


A nagymértékű kamatemelkedés miatt a visszajáró összeg is jelentős a felvett összeghez képest, a példánk esetén ez 601 ezer forintot tesz ki. Emellett az árfolyamrésből visszajáró pénz mindössze 68 ezer forint, így ennél a hitelnél 669 ezer forint járhat vissza, ami az eredetileg felvett összeg egyharmada. Lényeges kiemelni, hogy korábban felvett kölcsönök esetén ennél jóval alacsonyabb összeg is kijöhet, mivel a kamatemelések hatása kisebb ezeknél a kölcsönöknél.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Mennyivel nőtt a törlesztőrészlet?
Ez alatt a törlesztőrészlet mintegy 94 százalékkal növekedett, vagyis majdnem megduplázódott, míg a döntés értelmében csupán 70 százalékkal kellett volna növekednie. A példában ez azt jelenti, hogy 41 ezer forintról 84 ezer forintra nőtt a havi fizetendő 71 ezer helyett.

Mi a helyzet az elévüléssel?

Jelenlegi állás szerint öt éves elévülési idő van érvényben, ami azt jelenti, hogy azok a hitelek, amelyek több, mint öt évvel ezelőtt lejártak, nem jár vissza pénz. A 2009 előtt lejárt kölcsönök esetén nem lehet nagy összegű visszatérítésre számítani, mivel mind az árfolyamrés, mind a kamatemelés mértéke nem volt számottevő, azonban ezek esetén nem jár vissza pénz, mivel a követelések már elévültek.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2024. április 17. 21:41
Az Eurostat ábrája arról, hogy melyik uniós ország mennyit költ az egészségügyre a GDP arányában. (M...
Bankmonitor  |  2024. április 17. 16:56
Az új lakásfelújítási támogatás jóval többek számára elérhető, mint a korábbi otthonfelújítási progr...
MEDIA1  |  2024. április 17. 15:09
Korábban bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor köreiből származó pénzekből érkezett néhány évvel ezelőt...
Holdblog  |  2024. április 17. 08:21
Egyelőre nem utal válsághelyzetre a GDP 73 százalékára duzzadt költségvetési hiány, de a további ela...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 17. 21:27
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem