19 °C Budapest

A 6 éven belül lejáró devizahiteleket nem lenne kötelező forintosítani

MTI
2014. november 20. 20:32

A 2020 végéig, vagyis a hat éven belül lejáró devizahitelek forintosítását tenné opcionálissá egy bizottsági módosító javaslat, amelyet csütörtöki ülésén fogadott el az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának kormánypárti többsége.

A lehetőséget a forintosítási törvényjavaslat eredetileg csak az egy éven belül lejáró hitelek esetében biztosította volna.

A testület csütörtökön mind a fair bankokról, mind a forintosításról szóló előterjesztések részletes vitáját lefolytatta, megelőzve a javaslatok pénteki, általános vitáját a Ház plenáris ülésén.

Egy másik elfogadott módosítás az eredeti javaslatnál kedvezőbb kamatokat biztosít az átváltás utáni hitelekre, a kamatfelár alsó határát 1 százalékban, míg felső határát a lakáscélú hiteleknél 4,5, a nem lakáscélúaknál 6,5 százalékban meghatározva. Az eredeti javaslatban az alsó határ egy, míg a felső határok fél százalékponttal voltak magasabbak.

A fair bankokról szóló előterjesztést a bizottság úgy módosította, hogy a három éven túl folyósított hiteleknél is alkalmazható legyen a fix kamatozás.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 13:25
Egy prágai székhelyű putyinista propagandaoldal kifejezetten arra a célra jött létre, hogy az Európa...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm